HTML

Incifinci blog

Mindennapi gondok és örömök, amiket megosztok veletek! Amolyan élet Inci módjára...avagy hogy látja Inci a világot:-D

Képeim

Emberek között....

Incifinci 2009.10.02. 09:49

Baromira ki vagyok éhezve az emberi szóra. Melóba egyedül nyomom az íróasztal mögött, nem nagyon van kihez szólni, kivéve persze ha egyfolytában csörög a telefon.(na attól meg hülyét kapok)

Tegnap angol után csörögtem az egyik ismerősömnek, hogy ugorjunk be egy sörre az egyik közelünkbe lévő helyre, hogy beszélgessünk pár szót, mert már kíváncsi voltam mi van vele, meg a sör is jól esett volna. Úgy is lett. Kiültünk a kerhelységbe, jó volt a levegő is és a sör is jó hideg volt. Beszélgettünk melóról, csajokról, pasikról, meg hogy mennyire nehezen lehet megélni a mai világban, nekünk, kis halandóknak, akiknek se zsíros állás, se pénzes párkapcsolat. Nagyon jól telt az este, persze az egysörből kettő lett és így tovább, de nem is erről akartam írni. Nagyban beszélgettünk már amikor ránk esteledett és a látási viszonyokat semmi esetre se mondam volna jónak. Egyszer csak nagy fékcsikorgás az utcán mellettünk(láttam amint füstöl a gumi, blokkol a kerék majd felenged éjjen ABS:-)))majd ahogy a kocsi csúszott tovább az úton, a buszmegállótól már nem láttuk a nem messze lévő zebrát. Azt gondoltam, hogy a seggfej sofőr, aki amúgy baromi gyorsan ment, későn vette észre a zebrán a gyalogos és erre föl volt a nagy fékezés. A LÓFASZT. Meglátta a kocsmát, hogy még nyitva van, és úgy gondolta most azonnal akar megállni.Azt hittem neki megyek a gyereknek amikor kiszált az autóból, mit kiszált? ki esett, mert annyira be volt baszva, majd bejött a kocsmába, nem tudom miből gondolta, hogy neki még szüksége van a piára. Az itala kikérte után pedig elkezdett belekötni a vendégekbe, majd kiráncigált egy gyereket, akire akkora tolót nyomott, hogy szegény srác nem bírt megállni a lábán.Nem vagyok egy agresszív alakat, de komolyan mondom azon gondolkoztam, hogy odamegyek a kis köcsöghöz és majd jól elígazítom, de mivel nem a saját pályámon mozogtam így inkább nem kerestem a feszültséget. Gyor megittuk a sörünket és léptünk is.

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha most vmi balaset történt volna és tényleg elüt vkit ez a fasz a zebrán, akkor az hogy a picsába tudja leélni utána az életét? Tudva, hogy mata részegen megölt egy embert? Tudom rengeteg ilyen példa volt már itt kishazánba és amég itt mindenki vkinek a komája, addig nem is nagyon fog történni semmi változás, de akkor is. Szomoró:-((((

Ma indulok Miskolcra! Jó hétvégét mindenkinek:-)))

PáPá

Inci

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://incifinci14.blog.hu/api/trackback/id/tr541422293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

domdodom69 (törölt) 2009.10.02. 13:22:41

szomorú bizony! és szülőként még szörnyűbb az egész. mert legszívesebben fognám még mindig a kezüket, másrészt pedig kell, hogy elkezdjék élni a saját életüket. én meg csak rettegek otthon és próbálok nem nagyon ordítani, ha késnek öt percet...

sing-lee 2009.10.05. 10:08:03

Na hallod ilyenkor nekem is füstöl az agyam rendesen. De tuti, hogy én sem mertem volna szólni, legföljebb ha én vagyok akit megtalál az istenbarma. Pláne amióta a belvárosban lakom, vigyázni kell a hatalmasságokkal. De titkon remélem, hogy hazafelé felcsavarodik egy lámpaoszlopra, egy jó kis elhagyatott helyen.

Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2009.10.05. 10:37:51

@szingli75: az az.Az én fejemben ilyenkor még az is megfordul, hogy a baleset után a szerveit remélhetőleg átültetik egy élni akaró emberbe.

@vagyok, aki vagyok...: rettenetes lehet a saját gyerekedet félteni ebben a mai világban. Én is csak mostanában kezdem el megérteni, hogy Apukám mi a fenéért aggódott annyira anno.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.05. 17:57:48

@szingli75: engem teljesen hidegen hagy ha valaki részegen felcsavarodik a lámpaoszlopra, feltéve, hogy más nem sérül meg.
az ittas vezetés a szememben a főbűnök közé tartozik, mint pl. a pedofília, vagy a nemi erőszak.
igazán ütős büntetések nélkül sose szorul vissza egyik sem.

sing-lee 2009.10.06. 10:19:19

@úriparaszt: pedig már én is vezettem sörösen, bár nem totál részegen. Néha rákényszerül az ember. A különbség, hogy olyankor sokkal óvatosabban megyek, arról nem is beszélve, hogy milyen udvariasan...
A másik kettőt még nem próbáltam.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.06. 13:33:32

@szingli75: mindkét oldalról nézve különösen veszélyes.

a. ivás után sosem tudhatod mennyiben befolyásol. lehet hogy egyszer egy üveg sört nem érzel, lehet másik alkalommal befolyásol, holott te úgy érzed nem. 1/10 vagy akár 1/100 máodpercen is múlhat egy élet. vagy egy tolószék.

b. bárhol, bármikor kilépheted eléd teherautó mögül kisgyerek, öregember. bármennyit ittál (akár csak egy pohár bort) akármi is történt, te leszel a hibás. mit mondasz a gyerekednek, miért ülsz börtönben? ki gondoskodik a családodról? és a kétely, ami marad: 'és ha nem ittam volna?'

sing-lee 2009.10.12. 10:19:20

@úriparaszt: Mint említettem, olyankor sokkal óvatosabb vagyok, szóval - ha hiszed ha nem - ilyenekre is készülök. Nagyobb ívben kerülök, stb.
Amúgy Pesten hál istennek a gyalogosok nem olyan bambák mint vidéken....

aJeti 2009.10.13. 14:24:08

ne igyál ha vezetsz! ez velem történt a minap:
(levélrészlet)

"Átlagos pénteki nap. Kicsit fáradtabb mindenki mint hét elején, kicsit mindenki már azon agyal hogy mit csinál holnap holnapután. Araszolunk, Budakeszin. Megláttam amikor elindult. Pici volt, úgy hat körüli, mint a kisebbem. Előttem átjutott, mert éppen megállt a kocsisor és észrevettem, de láttam hogy szinte csukott szemmel és rémülten tovább fog menni. Egy olyan pici ember aki nem látszik ki az autók közül. Láttam mi fog történni, és nem tudtam megmozdulni sem, valami olyasmit mondtam hogy ne csináld! ne csináld!
Szerencséje volt. Nekiszaladt egy kisteherautó platójának ami nagyon lassan haladt, szintén a dugóban. A lendülettől leült a földre. Akkor tudtam megállni, vagy egyáltalán csinálni valamit. Mire kikapcsoltam az övemet, eltűnt a kisfiú. Remegve, sírással küszködve félreálltam, nem tudtam hogy sírjak-e vagy elég trauma volt a nagyobbik fiamnak, hogy végignézte az egészet mögülem? Inkább csak hallgattam és szépen vettem a levegőt, beszív, kifúj, beszív, kifúj. Nagyfiam látod a rendszámot? Megmondod? Megmondta. A sofőr kicsit kiszállt, de aztán elhajtott. A kisfiút is láttuk már, egy nő egyik kezét fogta, másik keze egy kislányéban, szép lassan odavezették egy autóhoz, ahol volt mégegy kisgyerek. Sokkal kisebb, de olyan menni képes forma.
Mindez kb. 10 perc alatt történt.

Aztán mentünk tovább.
Csak az arca még mindig előttem van. Ahogy körülnéz, de teljesen vak a pániktól. Ahogy a földön elsírja magát, de feláll. Olyan volt mintha megállt volna az idő."
eXTReMe Tracker
süti beállítások módosítása