HTML

Incifinci blog

Mindennapi gondok és örömök, amiket megosztok veletek! Amolyan élet Inci módjára...avagy hogy látja Inci a világot:-D

Képeim

Az életem I.rész

Incifinci 2009.10.14. 08:54

Akkor közkívánatra.

Kibeszélni magamból? Nem kell már meg volt egy párszor, kurvára nem lett jobb. Tehát most csak nektek, hogy jobban megismerjetek.

Talán ott kéne kezdenem, hogy a szüleim két különböző városból valók. Apukám katona volt, amikor összekerültek Anyukámmal, nem kis hacacáré után, ugyanis Anyukám Anyja nem igazán repesett az örömtől, hogy a lánya egy „olyanhoz” menjen hozzá, mint Apukám (soha nem tudtam rájönni, hogy mi is a baja Faterommal). Szóval! Megvolt a lagzi, jött a baba, nagy volt az öröm Apukám családjánál, Anyuméknál csak állt a bál, hogy minek még gyerek, és engem is el akartak vetetni, mint amikor Anyukám először volt terhes Apukámtól. Most kitartottak „mellettem” (Hál’ IstennekJ) Anyukám 20éves volt Apum pedig 22. Kicsit nehezen fújtak a szelek hátulról. Albérlet, majd tanácsi lakás, de végül az már saját. Lett lóvé rendesen, Apu nyomta a pedált egész nap, Anyu főnővér volt. A fizujuk abban az időben nagyon jónak számított, és a munkahellyel járó mellékes is megvolt még egyszer annyi. A 80-as években nem sok család mondhatta el magáról, hogy saját lakás(önerőből, szülői segítség nélkül) 2autó (Zsiguli, meg minden, ami kellJ) Szóval éldegéltünk, én igaz akkor még csak gagyaráztam, meg később oviba jártam, de éreztem nagyon klassz ez így nekem. Amikor olyan négy éves forma lehettem, Anyukám megint terhes lett. megint nagy volt az öröm, de nem sokáig. 7.hónap tájékán Anyukám érezte, nem mozog a baba, irány a doki. Vmi nemleges válasszal hazazavarták, hogy nincs annak a babának semmi baja, csak nyugalmi állapotban van. 3nap múlva Anyukám észrevette a hullafoltokat magán, meghalt benne a babaL Rohanás korhát életmentő beavatkozás […] Anyukám nagy lassan felépült a lelki katarzisból, visszament dolgozni. Volt viszont egy kis bibi, rosszullétek maradtak neki vissza a műtét óta. ’90.07.24-én autóbalesetben meghalt, rosszul lett az autóban és a szembejövő sávba rántotta a kormányt. Meghalt. Nem volt többé. Ketten maradtunk. Nem nagyon emlékszem még erre a korszakra és Anyukámra se, csak foszlányok vannak. Innen kezdődik életem össze-visszaságai.

Én elkerültem Apukám szüleihez, ami csak olaj volt a tűzre Anyum szüleinél. Apu masszívan elkezdett piálni, szinte alig láttam, vagy is nem nagyon emlékszem rá azokból az időkből. Kiment Oroszországba dolgozni. Nekem mindent elmagyaráztak rendesen, szóval nem volt titok előttem, hogy nincs többé Anyukám, nem mondták, hogy elutazott, csak simán hogy meghalt. 4évesen én voltam az első aki a koporsóra dobhatta a virágot, tudtam, én a kicsi eszemmel, megértettem…NINCS TÖBBÉ.

Nagyszülőkkel éldegéltem elsős koromig, Addigra Fater nagyjából összeszedte magát, lett egy nagyon kedves Bnője és akkor én is visszaköltöztem Apuhoz. Anyum szülei persze, minden egyes nyaralás alkalmával, nyomatták nekem, hogy mert nekem milyen jó lenne velük, és hogy milyen rohadékok a családtagjaim. Milyen szarul nevelnek, nem lesz belőlem semmi, de ők mennyire szeretnek és nem értik, hogy Apukám mért nem mondott le rólam, és mért nem adott nekik oda engem. Apám egy szemétláda, mert vegyem tudomásul, hogy Anyukám igen is miatta halt meg, mert ha nem viszi el tőlük Anyukámat, akkor még mindig biztos élne […] Minden nyaralás, minden karácsony, húsvét, születés és névnapok, mindennap, mindig ez volt. Én imádtam Apukám szüleit (a mai napig is), utáltam minden egyes alkalommal végig hallgatni azt, hogy becsmérlik az Apukámat és a nagyszüleimet, akiknek mindet köszönhettem. Amikor már nem kellett vinni a távolabbi nagyszülőkhöz, mert már én is el tudtam vonatozni, már akkor mehettem-jöhettem volna, amikor akartam. Hát nem akartam. Egyre ritkábban jártam, nem akartam mindig ugyan azt végig hallgatni. Elegem volt Persze így én is kezdtem kiesni a pikszisből. Mert ugye milyen kölyök vagyok én aki nem kíváncsi a nagyszüleire és mert biztosan az otthoniak telebeszélik a fejemet és ők nem engednek. Pedig ez mennyire nem így volt. Apukámék soha egyetlen egy szóval sem szidták őket és soha nem volt olyan, hogy nem engedtek hozzájuk. Ennek ellenére mindig ezt kellett hallanom, meg akkor már jött hozzá az is, hogy mert hogy nevel engem a Fater, milyen gyerek lett belőlem […] (köszönöm szépen, nagyon is frankó a körülményekhez képest, mert kérdem én melyik  26éves faszi lenne képes nekiveselkedni egy leány gyereket felnevelni) na mindegy.

Apukámnak és a Bnőjének volt egy nagyon jó kis bizniszük (kerámiákkal foglalkoztak), ment a szekér elég rendesen. Ismét két autó, lakásfelújítás tetőtől talpig. Idilli kis család volt a miénk. Egy másik Anyukával, de akkor is, egy igazi család. De nem tarthatott örökké. Megromlott az üzlet, kevés lett a pénz, de ezzel alapvetően még nem is lett volna probléma. Apukám elkezdett vállalkozni, ami nem hozta meg a várt sikereket, elkezdtünk lefelé csúszni a lejtőn. Rengeteget dolgozott nagyon kevés pénzért, egyre fáradtabb lett és egyre kevesebbet volt velünk. Ha véget ért a napi meló, meg jött a kocsma. egyre többször. Tönkre ment a kapcsolatuk. A bnője 7év együtt élés után, elköltözött, megint ketten maradtunk és ismét egy újabb újrakezdésbe kellett belefognunk.

Címkék: család vita halál nagyszülők autóbaleset anyukám

6 komment

Hétvégi lazulás!

Incifinci 2009.10.12. 09:01

Nem tudom mennyi ideig fog tartani megírni ezt a posztot, de alig tudok gépelni, az egyik ujjam ugyanis használhatatlan, J Na, nem azértJ

Nagyon klassz volt a hétvégém és ezen elmélkedtem egész hajnalban. Na meg az életemen (mint általában mindigJ)

De vegyük előre a párkapcsolatomat, mert nekem ez a legfontosabb. Régen, amíg kosaraztam addig az, sajnos most, hogy már nem kosarazhatok (eü.okok miatt) , így marad a Szerelmem. Most biztosan sokan megkérdezitek és a család? Hát ez egy külön történet, majd később. Röviden annyit, hogy amég volt kosár addig a pályára menekültem az otthoni dolgok elől, viszont évek óta a párkapcsolataimban találom meg a menedéket.

Szóval SZERELMEM! Érdekes, volt már egy pár kapcsolatom. Többnyire inkább hosszú távúak, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak egyéjszakások, de most nem is ez a lényeg. Általában mindig érdektelenség felé haladtak a kapcsolataim. Mindig azt hittem miattuk, de idővel rá kellett jönnöm, hogy az élet marhára nem úgy működik, mint a filmekben! Rózsaszín köd, romantikus randik, aztán amikor szar kerül a gépezetbe, a faszi harcol a szerelméért, s amikor újra összejönnek, akkor meg mintha a faszi olvasna a nő gondolataiba, minden széppé és jóvá válik. Nagy lófaszt! Összejövés, nagy szerelem ( a részemről), harc az anyukákkal pici fiúk felnőtté válása miatt, majd eltávolodás, nem szexelés,átsírt éjszakák és a vége. Húzz a faszomba életérzés, bármennyire is szerelmes voltam. Általában egy, másfél év volt, mire rájöttem, hogy nekem nem kell az a párkapcsolat és mindig leléptem. Még akkor is ha szerelmes voltam. Minek úgy élni vki mellett, hogy közben tök egyedül érzem magam, még akkor is amikor ott van mellettem.

Most nincs ez. Már együtt vagyunk másfél éve és nincs az, hogy minél jobban megismerem, annál inkább elküldeném a picsába, sőt […] Amikor összejöttünk volt is pár ismerős, akik azt mondták, nem adok nekik 3hónapot, vagy volt, aki megelőzött nekünk másfél évet is, de a végén úgy is én fogom ott hagyni. Ne, itt van kedves ismerőseim. Eltelt a másfél év és eszem ágában sincs a SZERELMEMET eltaszítani magamtól. SZERETEM és érzem, hogy én is SZERETVE VAGYOK!!! Hogy akkor mért nem írok róla többet? Mert ezen nem szoktam gondolkozni. Ez a mi dolgunk, ez nem tartozik senkire. Ez csak a miénk. CSAK AZ ENYÉM!!!! Nem vagyok olyan ember, aki csak úgy beletörődik abba, amije van, sőt egy ajándéknak tartom, hogy Ő az enyém. De nem fogok itt ömlengeni arról, hogy milyen szerelmes vagyok. Ő tudja, érti és ennyi. Most már ti is tudjátok. SZERELMES VAGYOK!

ENNYI!:-)

Mindenkinek szép hetetJ

PáPá

Inci

7 komment

Sok volt a meló

Incifinci 2009.10.06. 11:11

Újabb hétvégén vagyunk túl, ami megint olyan gyorsan eltelt, hogy fikarsznyit sem volt időm pihenni.

Miskolcon voltunk, párom anyukájánál egy kicsit. Mindig van mit tenni a ház körül, de ez most messzemenőleg több volt mint amire számítottam. Kint nem is volt tenni való most. Szinte az egész napot a konyhában töltöttem szombaton. Pénteken este amikor megérkeztünk, hulla fáradtak voltunk, csak kajáltunk és egy kis beszélgetés után mentünk is alukálni. Szombat reggel, megkezdődött az őrültek háza. Anyuka elment piacra hugival, mi addig otthon igyekeztünk tartani a frontot.

Párocskám a gépet próbálta újraéleszteni, ami annyira lefoglalta, hogy csak ebédre állt fel mellőle, minden más most rajtam maradt. Kiteregettem (tudtátok, hogy a teregtésnél nem mindegy, hogy a műanyag csipesz fogja a nadrágot, vagy a fa?). Összedobtam egy kenyeret a kenyérsütőbe, megcsináltam az elszakadt relukszát. Na, az nem volt egyszerű. Ekkora körmökkel, ami nekem van, nem lehet megfogni egy olyan vékony zsineget, úgyhogy a szemöldök csipeszemet kellett segítségül hívni. Marha viccesen néztem ki, amint csavarhúzóval és szemöldök csipesszel a kezemben próbálkozok a lehetetlennel:-))))De sikerült, nem hiába fasza csaj vagyok én:-)

Aztán kiméregettem a kakaós csigának a hozzávalóit és legyurattam a kenyérsütővel a tésztát:-)))) Méretre ráncoltam az új függönyöket. mert tudjátok most már van az a hipi-szupi összehúzó ami mosáskor is megtartja a loknikat a függönyön, és ha belecsipteted a műanyag csipeszeket akkor azzal együtt ki kell mosni. Hát mire én beleerőszakoltam azokat a rohadt csipeszeket azt hittem leszakad az összes ujjbegyem:-)))Mire ezekkel a szarokkal végeztem lett már vagy este 9 és ekkor álltam neki még lángosnak valót gyúrni, mert reggelire mindenki azt szeretett volna enni. Na mire azt megcsináltam rendesen elfáradtam. Lusta voltam még lezuhanyozni is, és csak beborultam az ágyba. Párocskám még mindig a gépet nyomta a másik szobában, nem is szóltam neki, hogy lefekszem. Csak később amikor már nem látott sürgölődni, akkor nézett utánnam, hogy merre is lehetek. Amikor látta, hogy már fekszek, Ő is nyugovóra tért és odabújt hozzám, átkarolt és magához szorított:-) Hogy én hogy szeretem a kis Drágámat, azt el se tudom mondani:-)))))

Vasárnapra már csak a függöny felrakása maradt, meg egy kis segítség a konyhába. Délután indultunk Párocskámhoz, hogy onnan jövök majd hétfőn haza. Este hamar bedobtuk a szunyát, mert rendesen kifáradtunk a hétvégén, meg amúgy is nagyon fájt a buksija.

Remélem nektek jobban telt a hétvége és ki tudtátok magatokat pihenni.

PáPá

Inci

3 komment

Emberek között....

Incifinci 2009.10.02. 09:49

Baromira ki vagyok éhezve az emberi szóra. Melóba egyedül nyomom az íróasztal mögött, nem nagyon van kihez szólni, kivéve persze ha egyfolytában csörög a telefon.(na attól meg hülyét kapok)

Tegnap angol után csörögtem az egyik ismerősömnek, hogy ugorjunk be egy sörre az egyik közelünkbe lévő helyre, hogy beszélgessünk pár szót, mert már kíváncsi voltam mi van vele, meg a sör is jól esett volna. Úgy is lett. Kiültünk a kerhelységbe, jó volt a levegő is és a sör is jó hideg volt. Beszélgettünk melóról, csajokról, pasikról, meg hogy mennyire nehezen lehet megélni a mai világban, nekünk, kis halandóknak, akiknek se zsíros állás, se pénzes párkapcsolat. Nagyon jól telt az este, persze az egysörből kettő lett és így tovább, de nem is erről akartam írni. Nagyban beszélgettünk már amikor ránk esteledett és a látási viszonyokat semmi esetre se mondam volna jónak. Egyszer csak nagy fékcsikorgás az utcán mellettünk(láttam amint füstöl a gumi, blokkol a kerék majd felenged éjjen ABS:-)))majd ahogy a kocsi csúszott tovább az úton, a buszmegállótól már nem láttuk a nem messze lévő zebrát. Azt gondoltam, hogy a seggfej sofőr, aki amúgy baromi gyorsan ment, későn vette észre a zebrán a gyalogos és erre föl volt a nagy fékezés. A LÓFASZT. Meglátta a kocsmát, hogy még nyitva van, és úgy gondolta most azonnal akar megállni.Azt hittem neki megyek a gyereknek amikor kiszált az autóból, mit kiszált? ki esett, mert annyira be volt baszva, majd bejött a kocsmába, nem tudom miből gondolta, hogy neki még szüksége van a piára. Az itala kikérte után pedig elkezdett belekötni a vendégekbe, majd kiráncigált egy gyereket, akire akkora tolót nyomott, hogy szegény srác nem bírt megállni a lábán.Nem vagyok egy agresszív alakat, de komolyan mondom azon gondolkoztam, hogy odamegyek a kis köcsöghöz és majd jól elígazítom, de mivel nem a saját pályámon mozogtam így inkább nem kerestem a feszültséget. Gyor megittuk a sörünket és léptünk is.

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha most vmi balaset történt volna és tényleg elüt vkit ez a fasz a zebrán, akkor az hogy a picsába tudja leélni utána az életét? Tudva, hogy mata részegen megölt egy embert? Tudom rengeteg ilyen példa volt már itt kishazánba és amég itt mindenki vkinek a komája, addig nem is nagyon fog történni semmi változás, de akkor is. Szomoró:-((((

Ma indulok Miskolcra! Jó hétvégét mindenkinek:-)))

PáPá

Inci

8 komment

Kis hülye! ....már mint Én:-))))

Incifinci 2009.09.30. 09:41

Nem is tudom, hol kezdjem annyi minden történik velem mostanában:-) Na jó, remélem éreztétek az iróniát a szavaimban:-))))

Nem sok minden van mostanában, csak egy csomó gondolat a bubukámba, amit nem nagyon tudok senkivel megbeszélni, no de seráfitty:-))))

Bazira farnkó volt a hétvége. Monoron voltunk Párocskám egyik volt fősulis társánál, pincebuliba.

Gondolom mondanom se kell, milyen jól sikerült. Volt sütögetés, borozgatás, de én bevallom, de csak nagyon halkan, én söröztem :-))) Jó volt kicsit emberek között lenni és hallgatni a poénkodásokat. Pokereztünk, beszélgettünk és mindehez nagyon szép napos időnk volt. Estére( bár még csak hét vagy nyolc óra körül lehetett), már mindenki elég szépen nézett ki, lesült pofi, borvirágos nózi és vicces dolgok tömkelege:-) A házigazda és egy ismerőse kicsit jobban becsípett a kelleténél, de ez csak tetőzte a hangulatunkat, akik kevesebbet ittak.

 

Amikor már mindenkinek vége lett, szépen összepakoltunk és mivel talán 3an maradtunk akik még beszámíthatóak voltunk, mi inkább gyalog mentünk, hogy a törpiek beférjenek az autóba. Elindultunk a korom sötét éjszakába, világítás és elemlámpa nélkül:-)))) Még szerencse, hogy a telefonok képernyőjét egyre nagyobbra készítik,( bár biztosan azért, mert sok olyan panasz érkezett a telefongyártó cégekhez, hogy mért nem működik még elemlámpa funkcióval is a legmodernebb hipi-szupi csoda teló)és így megmenekültünk attól, hogy abba a bazi meredek kis pincékhez vezető utakon egymás nyakába guruljunk lefelé:-)))))) Bár vicces lett volna szerintem:-)))) A fejem amúgy is szét akart robbani, nem osztott nem szorzott volna neki, holmi hegyoldalból legurulásos móka:-)))

Amikor hazaértünk a két fiúka a fejébe vette, hogy ők bizony még mennek tovább bulizni, mert érezték a lábukban a bulit(bár nem tudom, hogy, mert alig álltak a lábukon, biztos a bugitól:-)))) Mi hárman akik a telefonnal végig világított útunk végére értünk, megváltásként nyugtztuk, hogy életben maradtunk:-) és nem kísértjük a sorsot, a legjobb helyünk bizony az " ágyikóban" lesz.(ágyikó: matracok a földön és hálózsák, na meg a saját bejáratú kispárnám és teknősöm) Vicces volt a lefekvéshez való készülődés. Gyors zuhanyzás után( ami szerintem életet mentett és tuti hogy a tusolást vmi részeg állat találta ki, mert az csodákra képes) szépen kidobtam 3 db rózzaszín bogyót(algo flex) az sztalra, 3 pohár ásványvízzel és így láttunk neki a lefekvésnek:-))))))) ( a vén drogosok mára már algoflexel nyomatják)

(képeket majd idővel töltöm az oldaldobozba, hogy ti is meg tudjátok nézegetni:-)))

Nagyon jól jött az "anyag", mert reggel már 8órakkor felkeltünk és semmi bajunk nem volt. Persze a két fiú, halál másnaposan róka hívogatással kezdték a napot:-))))

Sajna már vasárnap jöttem haza, mert hétfőn hajnalban indult párocskám Ramániába, és így elég szarul végződött a napom, mert még egy nappal kevesebb volt amit együtt tudtunk tölteni:-(((((

Röviden ennyit a hétvégéről, remélem a ti hétvégétek is klasszra sikrült.

Most pedig igyekszem dolgozgatni, mert hózárásom van és ilyenkor mindig jön az őrültek háza:-(

További szép napot, hetet......

PáPá

Inci

Címkék: sütögetés

6 komment

Akik látnak, de nem ismernek. Avagy egy blogból meglehet valakit ismerni?!

Incifinci 2009.09.22. 13:27

Sokat gondolkozom mostanában azon, hogy vajon akik az iwiw-ről klikkelnek ide, azok mit gondolnak?mire számítanak? és mi a véleményük arról, amit itt találnak?

Sok ismerősöm van az iwiw-en akik vagy volt munkatársak, volt osztálytársak, vagy éppen valakimnek a valakijei. Ők mit gondolhatnak az itt olvasott dolgokról?

Rólam, aki nyomattam a gyárba a melót és nem tudtak rólam semmit, csak hogy -mer a főnök kedvence, így könnyű!És nem is akartak megismerni.

Vagy azok az osztálytársak,akikkel már vagy 10éve nem tartom a kapcsolatot.És amég suliba jártunk is mindig csak kiközösítettek, mert én nem olyan voltam mint ők. Nem voltam gyerek, de még felnőtt sem, még is mindig mindent jobban tudtam az életről mint ők.(sajnos)

Vagy azok az ismerősök, akik csak látják azt a bizonyos felszínt, de amikor megkérdezik hogy vagy? mi van veled? Igazából kurvára nem kíváncsiak a válaszra és tulajdonképpen csak azért kérdezték meg, hogy visszakérdezzek és nekiállhassanak saját kis monológjaiknak.

Mit is gondolhatnak?

A volt munkatársak biztosan megállapították már, hogy biztosan már akkor is volt közöttünk vmi a párommal amikor Ő még csak a főnököm volt. Igaz, hogy több mint egy éve nem dolgoztunk már annál a cégnél és utánna jöttünk össze, de az teljesen mindegy. Ők ezt már akkor tudták.

Milyen furcsák is az emberek, nem de?!

És mit gondoltok Ti, blogerek, kommentelők( Sassy, Harrington, Zalán, Suzan, vagyok aki vagyok, az állam én vagyok,úriparaszt, Bogi,Styxx,Ádám)?! Ti látjátok a posztjaimat és a blogokban való kommentjeimet is. Ti vajon jobban ismertek, mint az engem körülvevő emberek?! Sajnos be kell vallanom, hogy szerintem igen, de ez csak az én véleményem.

 

PáPá

Inci

Címkék: barátok ismerősök megismerés kiismerés

3 komment

Hogy én mekkora Barom vagyok?!

Incifinci 2009.09.16. 10:04

Tegnap nem bírtam magammal. Már a poszt írással is felspiláztam magam, de ez estére csak tetőzött. Direk nem megyek ki a régi helyünkre sörözni, nehogy felpörgessem magam, tegnap viszont nem tudtam nemet mondani az egyik ismerősöm meginvitálására.Pedig azt kellett volna.

Jött is zárás után a nagy beszélgetés, de én nem is tudom mit hittem. Mindenesetre nagyon jól esett. Végre én is elmondhattam a véleményem, végre kibeszélhettem magamból, hogy észrevegyék, mindegyikük hazudik a másiknak. Szomorú volt látni a mentegetőzést, hogy nekem?! Neeeeem........Egymásnak.Szánalmas volt látni, hogy aki régen a legbelsőbb titkait is rámbízta, most a szemembe hazudtott csak azért, hogy mentse magát a bnője elött.De most már nem baj, megtanultam, hogy elég ha én tudom, a többi mit gondol vagy mit tud azt meg leszarom. Még mindig engem tartanak a hazugnak, de nem érdekel, már egy párszor elmondtam, de most megint megteszem. Akár hogy is mentegetik magukat attól még a tények tények maradnak és a hazugságok is hazugságok. Azt meg hogy ezt hogy rendezik el magukkal és a kis barátaikkal, az már az Ő dolguk.

Tudom, mivel nem járok ki és csak visszakézből hallok dolgokat, nem tudom magam megvédeni az ellenem felállított vádakkal szemben, de most már nem is fog érdekelni. Mindenki higgyen azt rólam amit csak akar, ők már úgy sem fogják megtudni a valódi igazságot, mert már annyira elferdítették a saját maguk mondókáját, hogy már azt sem tudnák elmondani, hogy kinek mit mondtak.

Én már mosom kezeim. Végre elmondhattam mit gondolok, és végre nem csak 4szem közti beszélgetés volt, tehát most már nehezebb lesz elferdíteni, mit és hogyan mondtam. Az hogy a mondókám süket fülekre talált, az már egyáltalán nem érdekel, nem engem minősít. Viszont lehet, hogy látnom kellett azt ahogy pártolják egymást ahhoz, hogy most már ne foglalkozzak vele.

Megtisztultam, szokták volt mondani:-)))))

Hihetetlenek az emberek, de Istenem ez van, nem vagyunk egyformák:-)))

 

PáPá

Inci

4 komment

A Régi "barátok" mit nem feltételeznek?!

Incifinci 2009.09.15. 11:40

Sziasztok!

Tudom egy lusta dög vagyok, hogy már ennyi ideje nem írtam, de nem volt semmi hangulatom, meg rohanás volt egyfolytában.

Múlt héten volt fizuosztás a cégnél, ez mindig egy őrültek háza. Aztán meg a Páromnak is most volt a szülinapja és be kellett járnom az egész várost mire megtaláltam a számomra megfelelő ajándékot, mert pesze amiket kinéztem, pont elfogytak. Egyszóval volt rohanás rendesen.

Hétfőn de. telefonáltak, hogy menjek Pestre, mert a főnököm lánya nem mer egyedül beiratkozni az egyetemre,úgyhogy csapot papot itt hagyva mentem is az első vonattal. Nem is bántam meg, nagyin jól éreztem magam. Találkoztam nagyon régi ismerősökkel, jó volt egy kicsit beszélgetni:-)

Kedden fél négyig basztam a rezet az irodába, mert úgy volt, hogy jönnek vmi pályázat elbíráló mukik és szeretnék megnéni a telephely után az irodát is, de ebből meg nem lett semmi, szóval potyára itt gubbasztottam( legalább pokereztem egy kicsit:-))))

Szerdán neki indulta a városnak és persze hol máshol nem, mint a város szélén sikerült ajándékot találnom. Most kapcsolok az már nem is tartozik a városhoz, hanem az már Tatabánya melletti falunak a szélébe van( na mindegy). Persze mind ezt gyalog, azt hittem már a végén leszakad a lábam. Még jó hogy nem hordok magassarkót, mert akkor tuti mezitláb mentem volna:-)Amikor visszafelétartottam hívott az egyik barátom, még a "régi" társaságból, hogy üljünk be vhova egy sörre. Kapva kaptam az alkalmon, mert már azt hittem szomjan halok és egész du. egy üveg jó hideg sörön járt az eszem:-))))

Találkoztunk is, beültünk egy helyre dumálni. Megint érdekes dolgok derültek ki:-)Én már csak röhögök.

Van egy srác aki kiosztotta a bandát, de úgy rendesen. Hallott innen-onnan dolgokat és szép lassan sikerült összerakni a képet, hogy mi is veszi körül Őt ebben a társaságban. A szép csak az az egészben, hogy nem is olyan emberektől hallotta, akik beletartoznak a kis társaságba, hanem teljesen kívülálló személyektől, akik én magam sem tudom elképzelni, hogy honnan tudtak ennyi mindent az ott zajló dolgokról. Na de mindegy. Amikor a srác elkezdte mondani a magájét, persze rögtön ki került elő? Na ki? Hát persze hogy én:-)))) Mert bizosan én árultam el őket, ÉN POFÁZOK MINDENKINEK:-)))) Még ennyi év után sem ismernek, ez hihetetlen. Ha nekem vmi bajom volt, én mindig megmondtam a frankót, nem úgy mint ők, persze mindenki magából indul ki, mint akkor is amikor azt híreztelték rólam, hogy én ezzel-meg azzal....De ez már mindegy.

Szóval én dumálok, az persze még egyiknek sem jutott eszébe, hogy én nem szoktam embereket megkerülni és üzengetni, nekem ha vmi bajom van, akkor ha kell fejjel a falnak stílusba de akkor is megyek előre. Ezek elfelejtik, hogy én nem vagyok olyan ember aki elfelejti azt a sok évet. Ha engem vki megtisztelt a bizalmával, amikor még barátok voltunk akkor az nem jelenti azt hogy ha már nem tartjuk a kapcsolatot, akkor én rögtön kiteregetem a szennyest. Jézusom, dehogy is. Az csak engem minősítene, hogy milyen gusztustalan ember vagyok. Vagy ezt csak én gondolom így? Tőlem akárki rákérdezett vmire és tudtam róla, még akkor sem mondtam el. Mindenki derítse ki úgy a sunyiságokat ahogy akarja. Én is kiderítettem, bár nem én akartam, de jól jött.

Ha geci akarnék lenni, én másképpen csinálnám mint ahogy azt ők feltételezik rólam( mármint hogy én dumálok mindenkinek)Pl:Szólnék A-nak, hogy B és C ..., és B-nek is szólnék, hogy C nem csak F-el izél, hanem D-vel is és ezt elmondanám E-nek is. F viszont dobna egy hátast. Szóval ha én azt akarnám, hogy bármi is kiderüljön akkor tuti hogy a megfelelő emberekhez mennék oda, nem holmi gyerekes kipofázásba kezdenék, hanem olyan durr  bele Balázs módjára, hogy akkor már nagyot szóljon:-))) Mi értelme lenne? Vannak tényezők aki aztán semmiről nem tehetnek, csak ők járnák meg, azt meg senki nem szeretné. Én legalább is biztos nem. Szóval annak a bizonyos "BARÁTI TÁRASÁGNSK" innen üzenem, hogy válogassák meg jobban kinek mit mondanak, mert oké, hogy én tartom a számat, de vannak emberek akik saját maguk védelmében inkább mások szennyeseiről beszélgetnek egy kívülállóval, azért hogy a saját bőrüket mentsék. Szóval nem én vagyok a ti emberetek, aki pofázik. És jól vigyázzatok, mert egyre több az olyan eber aki nem tudja tartani a száját az infókkal. Nézzetek már magatokba. Amég csak én tudtam dolgokról addig volt vmi baj? Nem...Most meg hogy egyre jobban keveritek magatok körül a trutyit, és próbáljátok magatokat menteni, egyre több infó jut ki, és nem tőlem, hanem saját magatoktól.....Egyre jobban megismeritek egymást, hogy milyen hátsószándékú, hazudósok vagytok és kezdtek egymás ellen fordulni.....Miattam? Tévedtek.....Magatok miatt. Szeretnék bocsánatot kérni 3ember kivételével mindenkitől, a ti titkaitok örökre az enyémek maradnak, ti még nem fordultatok ellenem, bár mellém se álltatok, de ez csak azért van, mert senki nem ismeri a teljes történetet valójában. Sőt igazából senki sem, még én sem, bár szerintem én tudom a legtöbb mocskosságot....  Most már nem érdekel....:-)

 

PáPá

Inci

Szólj hozzá!

Pótvizsga:-)

Incifinci 2009.08.27. 10:00

Érdekes egy nap volt a tegnapi. Volt minden, mosolygás, csalódás, sörözgetés a MAMÁMMAL:-) és egy kis pityergés is éjjel:-(

De kezdjük a reggellel. Még kedden mondta az angol tanárunk, hogy ahol tanít suliban (itt van a melóhelyem mellett)pótvizsga lesz szerdán, így reggel nem is nagyon lepődtem meg amikor fekete szoknyás fehér blúzos, fekete nadrágos fehér inges lányokkal fiúkkal találkoztam reggel. Mosolyogtam... Tudom szemét dolog, de sikerült újra visszaemlékeztetniük milyenek is voltak a régi iskolás évek.

Azon diákok közé tartoztam, akik minden évben már egy héttel elöbb meglátogatták az iskolát mint, hogy az évnyitó meg lett volna tartva, hogy miért is? Nagyon egyszerű, buktam. Buktam elsőben, Buktam másodikban és buktam harmadikban is:-) Soha nem mondtam, hogy jó gyerek voltam, sőt. A tanulásnál abban az időben fontosabbak voltak a baráti sörözgetések suli után. Ki foglalkozott a tanulással?! A suli krémje az aug.20-i hét után már ott volt a suliban. Mekkora feeling volt ez abban az időben, Istenem! Délelött mindenki azon izgult, hogy meg legyen a vizsga, utánna meg igyekeztünk......Hogy hova? Hát a kocsmába!!!! Akinek meglett a vizsgája azért rugott be, akinek meg nem, az meg azért:-) Hál' Istennek én mindig azok közé tartoztam, akiknek sikerült, de voltak akik először a vizsgán "véreztek" el, majd a kocsmában kellett felmosni az asztal alól:-)

Aztán meg ott voltak a szorizgatások, ki hogy tudott puskázni, kit mennyire szivatott meg a tanár, vagy hogy a tanárnak mekkora csalódottság ült ki az arcára amikor látta, nem tudja megbuktatni a diákot, mert kivételesen tanult. Ilyen volt nekem minden év. Lehet azért is buktam meg minden évben, hogy évről évre végig nézzem a tanárom csalódott arcát?! Kitudja, de jó volt:-) Egyszer úgy próbált megszivatni a német tanárom( abból buktam mind évben), hogy mindenkitől csak a birtokos szabályokat kérdezte, és a következőket: az én kicsi házam, a te fehér fogad, az ő rossz autója.....stb...stb én persze kiérdemeltem egy nagyon szép mondatot: ( soha nem felejtem el) "AZ ÉN SZEGÉNYES SZÓKINCSEM SZAVAI NÉLKÜL" na, korrekt volt? Szeretett a tanár, nem? Azt hittem ráborítom az asztalt:-) Mint utólag kiderült az ofőm elmodta, hogy a tanár meg akart kettyinteni és mivel nem adtam be a derekam, ezért szivatott 3éven keresztül. 4be új tanárt kaptunk, érdekes nála 3as voltam, de azt a seggfejet megkaptuk elektrotechnika tanárnak, na ott aztán nem tudott rajtam támadási felületet találni. Kenterbe vágtam még a fiúkat is:-) Igaz év végén csak 3as lettem, de az az ő mércéjével, dicséretes 5-sel ért fel:-)

Aztán ballagás után amikor battyogtam le a virágcsokraimmal a lépcsőn,( csak ketten voltunk) beszóltam a vén kéjencnek- Bassza meg, még most is a maga képét kell néznem az iskolából kilépve? Nem kapott szikrát az öreg, hogy hogy merészelem én ezt. Pedig mind a 4évben öltük egymást, az egész tanári kar tudta, hogy milyen harc megy közöttünk.Minden tanár nekem drukkolt....Tudták, hogy nagypofájú rafkós kis csaj vagyok és ezt csípték bennem.Én mindenkinek mindent elintéztem akár tanár volt az illető, akár diák. Csak az a kis buzeráns volt aki, be akart tartani nekem, hát nem sikerült.

Bármire utasított, megcsináltam én mindent, csak homlok egyenes másképpen, mint ahogy mondta, persze közben minden tanárt meggyőztem, hogy szerintem ez így sokkal jobb, és mire a lebaszásra került volna a sor, addigra már az igazgatói dícséret ott figyelt az ellenörzőmben( csak már nem tudom, hogy a hivatalosba, vagy a hamisba, attól függ melyikbe volt több igazolás:-))))))Gondolhatjátok mennyire bosszankodott.

Kerestem, kutattam azokat a szituációkat ahol össze tudtunk szólalkozni, mindig ő húzta a rövidebbet:-))) Élveztem:-))))De szép is volt....Most felnőtebb fejjel sem cselekednék másképpen, nagyon szuper kis iskolás évek voltak ezek.

 

De jó is volt egy kicsit vissza emlékezni:-)

PáPá

Inci

Címkék: tanár szemét évek pótvizsga iskolás

Szólj hozzá!

Debreceni Virágkarnevál

Incifinci 2009.08.24. 12:03

Az elmult napok zürjei után egy kicsit hazamentünk Miskolcra kikapcsolódni. Minden napra terveztünk vmit.

Csütörtökön elmentünk Debrecenbe megnézni a virág karnevált. Még soha nem voltam ezért is nagyon vártam már, mert kiváncsi voltam arra a sok szép dologra, amiket már hallottam erről a rendezvényről. Valóban gyönyörű látni való fogadott minket, és a hangulat vmi fergeteges volt. Kicsit megcsúsztak a programok, ezért az utcai felvonuláson a táncosok, már nem sok helyen álltak meg táncikálni, de látni azt, hogy hány féle nemzet látogatott el hozzánk a rendezvény kedvéért, már megérte eljönni. Portugália, Ciprus, Törökország, Svédország és még sorolhatnám, de nem emlékszek mindenre és mindenkire. Gyönyörű volt. Az oldal dobozban láthatjátok is a képeket. Szerintem nagyon klasszak lettek:-)

Pénteken és szombaton akadt egy-két tenni való a ház körül és imitt-amott is, de azért egy esti kártyázás és sörözgetés belefért mind a két napba.Páromtól kapott anyukája még karácsonyra egy kenyérsütőt, de eddig nem merte egyedül kipróbálni, így ezt is megejtettük. Nagyon mókás volt:-) Tanulmányoztam, méregettem, számolgattam és végül be is mertem kapcsolni:-) Kapásból sütöttem vagy 3kenyeret, mert annyira rákaptunk az ízére, meg úgy gondoltuk, hogy egyszerre ki akarjuk próbálni az összesreceptet megsütni és megkóstolni:-D Nagyon fincsik lettek a kenyerek. Az az érdekes benne, hogy ebből elég megenni egy szeletet megvajazva és olyan szinten jól laksz tőle, hogy olyan mintha fél kiló bolti kenyeret ettél volna meg:-D Ettől aztán lehet hízni csajok:-D

Szóval elteltek a napok. Persze azért jócskán voltak pillanatok, amikor visszagondoltam az elmúlt napok-hetek történéseire, de ilyenkor inkább elővettem a mérleget és nekiálltam kimérni a következő kenyérhez való liszt adagot:-)

De most már itthon vagyok....

Reggel amikor megérkeztem párocskámtól, még meló elött gyors hazaugrottam, és jéééééé....Ki lettek cserélve az ablakjaink, nagyon baró lett:-D Végre nem kell télen megfagyni a szobámban:-D Szupi, szupi, szupi:-D

Azt hiszem mára búcsúzom!

PáPá

Inci

Ui: A képeket ne tessék elfelejteni!!!!!! Lehet ám kommentelni is!!!!!!:-D

Címkék: miskolc ablak csere debreceni kenyérsütés virágkarnevál

Szólj hozzá!

SZAKÍTÁS.....

Incifinci 2009.08.17. 10:42

Sziasztok!

Hát jó! Akkor most újra itt!

Humm, nem is tudom, hol kezdjem. Talán a legelején, vagy is inkább ott folytatom, ahol a Kiskosaras posztot abba hagytam. Nem nagyon tudtam írni mostanában, mert csak egy téma körül forgott az agyam. Most viszont kibújt a szög a zsákból, minden kiderült (vagy is, ami engem érdekelt)

Eddig sikerült kőröznie annak a bizonyos labdának, a gyűrűn… Kihagytam a ziccert!!! De kiderült, hogy hiába is dobtam volna csont nélkül, akkor is támadó fault-ot fújt volna a bíró. De mindegy, hagyjuk a kosarat, jöjjön a lényeg.

SZAKÍTOTTAM!!!!!

Nem kell megijedni, Párocskámmal nagyon jól megvagyunk, tervezzük a közös jövőt (együtt élés, gyerek, házasság..stb) A „barátaimmal” szakítottam. Nagyon nagy fájdalom van a pici lelkemben, nem is igazán tudom elmondani mi fáj, csak az a bizonyos mellkas körüli fájdalom, amiről csak annyit tudunk, hogy v.honnan onnan belülről jön. Nehéz levegőt venni, és amikor arra a bizonyos pillanatra gondolsz, beléd hasít a fájdalom. Nagyon nehéz, mint egy kő és fáj…

Megtaláltam egy beszélgetést két „barátom” között, amit a „naplózott beszélgetések” mappának köszönhetek ( hogy ez mért volt beállítva majd később) . A téma én voltam, amin ugyebár nem lepődtem meg, mert hát napok óta nem jártam ki a helyünkre, de a tartalmával már nem számoltam. A beszélgetésből kiderült, hogy összehoztak egy ismerősömmel?! Egész kis láncreakcióban sikerült erre a roppant érdekes meglátásra jutniuk.

Ugye írtam, vmelyik nap, hogy voltunk kint fürcsizni. Fürcsi után aki hazahozott minket srác először kirakott minket a csajokkal a helyünkön, mert volt még dolga és megbeszéltük, hogy visszajön értünk, ezért ott is hagytam a telefonomat a kocsijában, ne kelljen hurcibálnom, jobbra-balra. A csajok gondoltak egyet és mondták induljunk. Egyedül nem akartam megvárni az ismerősünket, nehogy az legyen, hogy kettesben mentünk haza, mert akkor tudom, mindegyik magából indul ki és az lett volna a vége, hogy biztos azért vitt haza, mert dugunk ( persze így is az lett, de mindegy…). Aztán a szakadó esőben elindultunk hazafelé, majd utánunk jött és végül úgy mentünk haza 4-be. Kirakott minket a srác és mindenki ment haza. Később rémcsörgött a gyerek, hogy mit csinálok, mert neki semmi kedve hazamenni. Gondoltam , mért ne mehetnénk el fagyizni, úgy is csak egyedül bámulnám a tv-, meg a Fater is csak otthon rumlizott magába, legalább nem kellett hallgatnom. Úgy is lett, elmentünk dumcsiztunk, aztán 1, fél 2körül értem haza.

Eltelt egy hét mire megtaláltam az ominózus beszélgetést. „Bnőm” éppen mesélte egyik „ Barátomnak” hogy milyen jó kis csámcsogni való sztorija van…..( rólam) Kiderült, hogy én büdös kurva direkt hagytam a telefonom a srác kocsijába, hogy visszajöjjön értünk, meg hogy  szomszédasszony „Bnőm” amikor hallotta a srác autóját, rögtön hívta a többieket,  hogy visszajött értem a gyerek, majd másnap elmesélte, hogy csak fél kettőkor mentem haza.  Majd hozzáhasonlítottak az egyik alkoholista törzsvendéghez. Hát itt eldurrant az agyam……, de még nem volt vége. Eltelt pár nap és újra belekukkantottam a frissített beszélgetésre. Akkor már arról beszéltek, hogy remélik, nem leszünk itthon a hétvégén, nehogy el kelljen hívni minket bulizni …….stb….stb…..

Egy világ dőlt össze bennem….Az már megszoktam, hogy az emberek rosszindulatúak, de hogy pont a „BARÁTAIM” fognak ilyen gusztustalan módon rajtam csámcsogni, hát ezt életemben nem gondoltam volna…Egy hétig, mint már írtam, nem voltam kinn a helyünkön és kíváncsi voltam, hogy ki fog jelentkezni. Egyikben sem volt annyi hogy megkérdezzék, te hülye mi van veled, mért nem jársz ki?! Vagy, hogy ezt hallottam tényleg igaz?! Semmi… De infó az volt róluk bőven. Találgattak mért nem megyek?! Kezdődött a „biztos nincs pénze”-vel , utána jött a „mással találkozik”?! ( persze mért is ne ez a legegyszerűbb, ha nem velünk van akkor vmi faszival baszik, nem?!) Még mindig nem szóltam semmit, csak dúltam magamban, nem jártam sehova… Aztán egy tőlük független ismerősömmel (lány-, de biztos vele is dugtam) elindultunk iszogatni, de a kezdő hely az még is csak a helyünk volt. Jött ám mindenki…. Jajj, mi van veled Drága 1000éve nem láttunk?! Faterod mondta, hogy beteg voltál. Én meg néztem, hülyén, de tudtam, a Fater nagyjából vágta, hogy vmi nem stimmel, és amikor kérdezték hol vagyok azt mondta otthon, mert beteg vagyok… Hát mondtam, akkor beteg voltam. Aztán meg jött a -Jajj de jó hogy itt vagy!- Olyan jó látni!- Én meg azt hittem felfordul a gyomrom. Koholt vádakon csámcsognak, utána meg nyalják a seggem….Olyan ideges voltam…!!! Legszívesebben mindegyiket szembe köptem volna, mert annyira gusztustalan volt a szituáció. Ennek ellenére én csak mosolyogtam, és majd szétbaszott az ideg.

Záróra körül, leléptünk máshova piálgatni, de egyik „barátnőmet” sem hívtuk magunkkal, csak egyik ismerős csajszit. Mindenki nézett, is mint Rozi a moziba, hogy mi nem szoktunk így együtt járkálni, és hogy-hogy egyiküket se hívtuk (had csámcsogjanak-gondoltam én).

Nem akartam egyiküknek se szólni arról, hogy én mit tudok, hogy csámcsognak rajtam, gondoltam szépen elmegyek, csöndben hagyom, hogy folytassák azt a nagyon „Őszinte” barátkozást, ami eddig is képviselt a kapcsolatuk, de most már nélkülem. Eddig is mindig egymást fikázták egymás háta mögött nekem, most akkor már legfeljebb nem lesz kinek mondaniuk.

Nem is szóltam volna, De… Megint jött a találgatást, biztos azért nem hívtunk senkit, mert ÉN őket akartam kibeszélni, meg fikázni … stb..stb. Nah itt megint eldurrant az agyam, de most végleg. Melóból fogtam a kis sátorfámat, bebattyogtam a „Bnőm”-höz és megmutattam neki mit találtam, csak hogy ne legyen ebből is találgatás. Elmagyaráztam neki, mekkorát csalódtam és, hogy megérdemlik egymást, de én most már lépek, mert nem vagyok hajlandó még több hazugságot végig asszisztálni. Nem akarok hallani senkiről semmit, nem akarom tudni melyik, hogy kerüli meg a másikat a hazugságaikkal. Viszlát-ót intettem.

Nagyon fájt. Most is fájt. Soha nem voltak Bnőim, pont ezekért a dolgokért, de bennük tényleg azt hittem éveken keresztül, hogy megtaláltam a kiegészítő feleimet, akikkel velük együtt lehetek EGY EGÉSZ. Nagyon-nagyon szerettem őket, nekem ők voltak a családom és feltétel nélkül megbíztam bennük, még akkor is , amikor már kezdtem bizonytalanná válni velük kapcsolatban. Fáj….ott benn….ott legbelül. Nekem nem volt senkim rajtuk kívül, ők ismertek a legjobban…mért kellett ezt?

Napok óta csak lézengek a világban, nem találom a helyem, senkiben nem bízok……senki nem érdekel és senkiről ne is akarok hallani, nem akarok beszélgetni….nem akarok semmit.

„Bnőm” sírt, amikor ridegen (vagy is csak akartam, mert nem tudtam az maradni) vázoltam a dolgokat s mielőtt ott hagytam volna, bocsánatot kért és arra kérlelt, mondjam, meg hogy mivel teheti jóvá, mert bármit megtenne, csak ne veszítsen el. Mondtam, hogy a hazugságokon nincs mit helyre hozni (mert volt más is, amiket elmondtam és tényleg beismerte), és hogy nem válaszolok erre a kérdésére.

Később egyetlen egy ember volt, aki felhívott és mondta, hogy nem szeretne egy oldalt végig hallgatva döntést hozni magában, kíváncsi rám is. Mint kiderült a „Bnőm” elmondta a többieknek, hogy többet nem fogok kijárni, azt is hogy mit találtam, de azért hozzá tette, hogy mennyire gusztustalan vagyok, hogy lementettem a beszélgetéseit, és nekem ezekhez a dolgokhoz semmi közöm se lett volna……………………………………………………………!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azt hittem felrobbanok, amikor meghallottam. Hát ennyit a bocsánatkérésről, sokáig tartott az őszinteség…….Gondolom az a másik „Bnőm” aki nyomozott ez után a „Bnőm” után, nem mesélte el neki, hogy – Jajj, de hát nem is azért találta meg a beszélgetést, mert Ő azt akarta, hanem azért mert Én szóltam neki, hogy állítsa be, mert Én voltam rá kíváncsi, ne őt gyanúsítsd már ezzel is. Az Én voltam!(Ő volt a telefonos on-line közvetítő)

Legszívesebben ezt is elmondanám, de rájöttem, hogy felesleges, megérdemlik egymást. Most már mindegy… Nem érdekel, ki mit gondol, én tudom mi az igazság, Ők meg csak nyomozgassanak egymás után…..

Vége, nincs tovább. Van viszont űr, csalódás és kétely a többi emberrel kapcsolatban.

Párocskámmal végig tárgyaltunk mindent, monda hogy nagyon sajnál, mert tudja milyen fontosak voltak a számomra, fontosabbak, mint másnak a családja. De hisz nekem ők voltak a család. Szegénységben-gazdagságban, egészségben-betegségben….MÉG A HALÁL EL NEM VÁLASZT. Hát most meghalt vmi, bennem….

Egész eddig nem tudtam kisírni magam, mert annyira dühös és csalódott voltam. Most pedig itt ülök a gép előtt és nem bírom abba hagyni, amikor végig gondolom, ezt a halál el nem választ dolgot. Meg halt egy részem, és ők is:-(

 

 

Fájdalommal Búcsúzom tőled, Klán! Szállj a széllel, leld meg helyed…SZERETTELEK….:-(

 

PáPá

Inci

 

 

Címkék: fájdalom szakítás szeretet átverés sírás baráti hazugságok

9 komment

Nem is tudom....

Incifinci 2009.08.05. 13:06

 

Sziasztok!!!

 

Tudom egy büdös disznó vagyok, amiért már ezer éve nem írtam és az utolsó bejegyzés is csak a keresőkről szól és nem volt egy nagy eresztés.

Pedig már régóta akartam írni, csak minidg vagy el voltam havazva, vagy azon agyaltam mit is írhatnék?!

Szóval miről is? Hogy hogy el vagyok havazva mostanában a melóban, vagy hogy a hétvégi győri bulin, már megint mennyi üresfejű, magassarkujukban menni alig tudó luvnyával találkoztam, vagy hogy tele van a tököm az emberekkel?! Félreértés ne essék, nincs ember iszonyom, csak elegem lett az engem körülvevő emberekből, és most szeretnék nyitni azokfelé az emberek felé, akiket eddig nem mertem közelengedni magamhoz. Nem feltétlenül kapcsolat megszakításra gondolok a régiekkel kapcsolatban, csak egy kisfajta mellőzésről. El is kezdtem.... Tegnap nem is voltam kint a helyünkön ( ahova amúgy napjában többször be szoktam járni), kíváncsi vagyok kinek fog feltűnni?! Vagy is feltűnni biztos fel fog, csak érdekel, hogy ki fogja venni a fáradságot, hogy felemelje azt a rohadt telefont( amit amúgy mostanában a melóm miatt le se tudok vakarni a fülemről). Hát tegnap kaptam is egy sms-t az egyik kedves ismerősömtől, hogy megyek-e mert Ő kint van......Mondtam, hogy köszi, de most nem.... Kurva kíváncsi leszek:-))))

 

Hétfőn este egy kicsit kimentünk fürcsizni a többiekkel, nagyon fincsi volt.... Kellemes meleg szellő fújdogált, víz isteni jó langyos...Gatya le, bugyi le, póló le, cickótartó le és gyíí a víz. Végre egy kis kikapcs, csend, vízcsobogás( ahogy bent lubickoltam), a víz símogató érintése abőrömön, az éjj leple....Csodálatos volt!!!! A vízben lebegő cickóimról pedig meg kellett állapítanom, hogy nem is olyan rosszak :-))))))))) El kezdett csöpörögni az eső és sajna nem maradhattunk tovább, mert a villámok csak úgy csattoktak körülöttünk, de tó még mindig gyönyörű látvény volt, főleg ahogyelkezdett párologni, olyan volt mint a filmekben.

 Remélem du nem fog esni az eső, mert le kéne már megint vágni a füvet, mert úgy néz ki a kert mint vmi dzsungel, nehogy az legyen, hogy azért nem mer senki meglátogatni ( akik esetlegesen hiányolnak a helyünkről:-), mert félnek átverekedni magukat a liánokon:-)))))

Ja az is lesz, viszek haza sört( már 2napja nem ittam SÖRT) beindítom a berregőt azt adok neki:-)))))

További szép napot!

A SÖR lassan butít, DE NEM BAJ ÉN RÁÉREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!

PáPá

Inci

 

Címkék: úszás éjszakai meztelen haverok fürdőzés

Szólj hozzá!

Keresők és klikkelők

Incifinci 2009.07.22. 09:47

Jó reggelt!

Mivel mostmár egy ideje itt vagyok a blog.hu-n, gondoltam megosztopm veletek milyen fura kifejezésekre dob ki a gógli és klikkelnek az emberek ide:

 

 

szoknyafellibbentés+videók

( azt nem értem ha oda van írva hogy xy.blog.hu akkor minek klikkel ide?!)

 

 

 

 

 

siófok+spagetti+bár

( jó lesz az spagetti housenak is:-)

 

 

 

 

 

 

 

siofok+bics

( na ez a legkeményebb, hogy vki ennyire ne vágja az angolt)

 

 

 

 

buliba+mezítláb

csajok+mezítláb

( ő meg tuti vmi láb fetisizta... pfujjj....)

 

 

 

 

 

ki+volt+a+kleopatra+pihenoben

( Hát babám te fogalmam sincs hogy kerültél ide, de remélem megtaláltad amit kerestél)

 

 

 

 

 

 

sztriptíz+blog

 (A sztiptízt nézni kell nem pedig olvasni, nem de?!)

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesek az emberek, nem de?!

 

PáPá

Inci

Címkék: spagetti house siófok szoknya sztriptíz kleopátra mezítláb

Szólj hozzá!

Balatonalmádis blog

Incifinci 2009.07.21. 10:50

Hali-Gali!!!!

Amint látjátok eltűntek oldalról a képek, ami csak azért van, mert fel akarom tölteni a nyaralásosokat, de arra még egy kicsit várni kell.

Hát íme, meg is érkeztünk:-( Kicsit csalódott vagyok:-( Nagyon hamar elment, pedig most több napra voltunk mint tavaly, de kb fele annyi mindent nem csináltunk. A legizgibb nap a hazajövetel volt, amikor ugyan is elmentünk Nagyvázsonyba várat nézni és lerobbant az egyik autónk, de ne haladjunk annyira előre, csak szépen sorjában.

Természetesen az indulás nem ment simán, ki ezt ki azt hagyott otthon, amiért még mindenki vissza ment egyszer. A 8órási indulásból lett is vagy fél 10. Útközben megálltunk Várpalotán egy kávéra és haspókunk nyomatott is reggelire egy somlóit, persze mindenki szakadt a röhögéstől, mert a bnőnk mindig azért sajnálkozik, hogy ő milyen kis pókhasú ( ami igaz is mert úgy néz ki mint egy 8hónapos terhes, és akik nem ismerik mindig meg is szokták tőle kérdezni) aztán amikor megláttuk azt a nagy tányér somlóit, azt hittük rosszúl leszunk, de ő egy nyekkenés nélkül bevágta az egészet.

Fél 12re megérkeztünk a kempingbe és elkezdtük intézni a papírokat. 1 kibaszott órán keresztül csak azzal foglakozott a nő, hogy kinek hogy írja meg a számlát, mert nem volt neki annyira egyértelmű. Azért elég régóta nyomatják már az üdülési csekkes nyaralásokat, ezért nem értettem, hogy min nem tud kiigazodni?! Sajnos most nem kaptunk egymás mellett sátrat, csak átlósan, de nem volt semmi gebasz, megoldottuk az átjárást némi sővény ugrasztgatással:-) Kipakolás után nyomattunk egy menüt a kemping étterméme és tűztünk is a stradra. Mint a jól lakott napközisek kidöglöttünk a napra és ott pácolódtunk este 8ig, persza azért megmártózással hűsítettük magunkat. Nap végére úgy lepirult egy két emberke, hogy alig tudtak aludni:-))))))) Az estére tervezett iszogatás a várt eredményeket nem hozta meg, de azért jól elvoltunk, beszélgettünk nevetgéltünk és beiktattunk egy kis pókert is természetesen( de minek?!).Ettünk fincsi zsíroskenyeret hagymával, paradicsommal és paprikával, az isteni volt.

A másnapról nem nagyon tudok mit írni, mert nem nagyon történt semmi említésre méltó.Reggel Timi barátosnémmal két kiló kenyérből csináltunk bundáskenyeret( már a végén azt hittem befonom a szemöldököm), aztán fürcsi, röplabda, kajcsi és ehhez hasonlók. Este megint iszogattunk, de semmi extra.

Szombaton elmentünk egy kicsit várost nézni és körbejártuk a boltokat, amolyan csjok módjára:-) Aztán hallottuk a híreket miszerint oltári nagy vihar pusztított Veszprémbe ezért izibe vissza is sijettünk a szállásra, meg amúgy is már éhesek is voltunk. A vihar jött is, pont amikor az étterembe ültünk, aminek az lett az eredménye, hogy két órás sötétségben ücsörgés után meg is kaptuk a kajánkat, de az is vmi katasztrófa volt. Az asztaltársaságunkba kértünk 2db 2személyes tálat( persze pont a milyénkkel történt a baleset) és a 2rántott husí, 2foghagymás szelet,2 rántott sajt é s a 4gomba helyett katunk: 2 r.husit, 1 natur csirke mellet, 1 r.sajtot. ( persze a másik párnak minden rendben volt) Amikor megkérdeztem a pincért, hogy mi a faszt kezdjek ezzel a szarral, mert ezzel én egyedül se lakok jól, nem hogy ketten, akkor az volt rá a válsz, hogy ne haragudjunk, de nem tudták elkészíteni rendesen, de a kellemetlenségekért mind a 8nak hoznak egy szelet tortát. Ekkor még jobban elszakadt a cérna és megkérdeztem, hogy attól megint hogy a büdös lófaszba fogok jól lakni?! Mire már abszolúte, de nem tudott válaszolni. Amikor meg kihozta a tortát vissza is küldettem vele, hogy inkább hozzon nekem sört, mert attól amúgy is jobban eltelek, meg marha hülyén jött volna ki, hogy már elötte is sört ittam utánna meg benyomatom azt az édes szart( különben sem szeretem) Úgy hogy frenetikusra sikeredett ez az ebéd.

Hál istenneki azért az esténket feldobta az egyik ügyeletes "kertész" fiú, ami aztán meghozta a kívánt mulatságos estét:-))))))))Na meg az a bizonyos négy ütem:-))))))

Hazafelé mint már említettem a várnézés után lerobban az egyik autó, szegény tréleren kellett hazahozni, mert még a falu autószerelője se tudott bele életet lehelni. Az egész 5 napba ez ért valamit. Ott együtt voltunk, együtt beszélgettünk és együtt kocsmáztunk, amire nem igazán volt addig példa, hogy mind a 14en egy helyen legyünk, egy időben.

Kb fél 11re haza is érkeztünk, hulla fáradtan, csak az az egy dolog vígasztalt, hogy másnap még szabiztam, mert bizti nem lettem volna képes kiemelni a hátsómat az ágyból:-)))))

Összességében nem volt ez a nyaralás rossz, csak annyi, hogy látszik nem csak MI, Klánok voltunk nyaralni. Tavaly jobb volt. Slussz-passz!!!!

A képeket meg majd igyekszem minél hamarabb megszerezni mindenkitől, aztán már nézegethetitek is.

 

További szép napocsát:-)))

 

PáPá

Inci

Címkék: vihar autó nyaralás vidámság ivászat lerobbant b.almádi

Szólj hozzá!

Szülinap után, Balcsi előtt

Incifinci 2009.07.14. 13:53

Hej-Hó!

Még gondoltam pöttyintek egy rövidke szösszenetet így indulás elött az elmúl hétvégéről, és a készülődésről.

A pénteki gőz leeresztés nagyon jól sikerült, mindenki szuperul érezte magát, mondjuk ez lehet annak is betudható, hogy rengeteg pezsgőt és sört sikerült elfogyasztanunk:-) Ismét csak azt mondhatom, hogy hoztuk a formánkat.

A szombatból vasárnap lett, mert azt hittük szakadni fog az eső és a biztonság kedéért, jobbnak tartottuk a csúsztatást.Volt reggeli nagy készülődés, tűz rakás, könnyezés a hagyma puceválás közben és nagy kertrendezés. Szombaton gyors lenyírtam a füvet, mert az elmult hónapban, most volt az első nap amikor nem szakadt az eső. Bár azt kellett megállapítanom, hogy akár szakadó esőben is nyírhattam volna, mert annyira párás és nedves volt, hogy nem osztott- nem szorzott volna egy kis eső.

Jött is a kis család 3-4 óra felé. Majd pedig a sztorizgatások, hogy milyen kis undorító szőrös majom voltam amikor megszülettem, meg hogy én voltam a legnagyobb és hogy újszülött koromba mindenki azt hitte rólam, hogy csecsemő vagyok, mert akkora voltam. A hajamat már születés ütán majdnem copfba lehetett kötni és azt is megtudtam, hogy azért hitték, hogy egy kis majom vagyok mert még a fülemen is fekete hosszú szőrök lógtak.( Pfuu... gondolom milyen édi lehetett:-))) Jó úgy bekajcsiztunk, hogy szinte alig csúszott a sör, amiről addig azt hittem lehetetlen dolog, de megtapasztaltam. Vmikor fél 1 tájékán sikerült ágyba kerülnünk és tegnap meg már fél5 kor keltünk is, szóval ezért nem volt energiám tegnap írogatni.

Holnap reggel 8kor indulás amiből már most tudom, hogy fél 9-9 lesz, mert ugyi az én barátaim nem képesek sehonnan megbeszélt időre indulni, de még érkezni sem. Még nincs bepakolva, de magamat ismerve, aki minden hétvégén végig játsza ezt a pakolásos szitut, kb 20perc lesz, de akkor lehet sokat mondok( mások erre mért nem képesek?!)

Még meg kell  venni a sört, mert anélkül lehetetlen az indulás, mint mondtam már:-)Du még lesz egy hajvágásom, meg tegnap is volt 3, szóval a sör áráért már megdolgoztam:-)

Még egyszer jók legyetek és legyetek Víg-an!!!!!!

 

PáPá

Inci

Szólj hozzá!

Kiskosárba F....tál

Incifinci 2009.07.09. 11:01

Halika!

 

Alakul annak a bizonyos baráti kosárnak a karimája, aminek a szélén úgy kőrözök, mint amikor kosárra dobsz  és a lapda csak a vason pörög-pörög-pörög és a 8kör megtétele után se tudod megállapítani, hogy kosár lesz belőle, vagy csak egy kihagyott ziccer?! Tegnap bejelentették, hogy 2autóval megyünk 9en, és sajnos senki nem tudja, hogy hogy fogok beférni?!?!?!?Pfüüü! Egész gondolkodóba estem....:-)( és rájöttem, hogy az elmúlt egy hónapban még sem sikerült a tervem, hogy benyaljam magam HI-HI:-))))))))))))( ahogy így olvasom vissza ez annyira nem Én vagyok, de ezekszerint ez kell a mai világba)

De azért még is csak jó hogy megyek, mert főzök be lecsót amit viszek le, hogy ne ott kelljen horror árért kajálni, meg jól behűtött karton sört is, hogy ne bevásárlással( szintén horror árért) indítsunk. Tavaly is ez volt. Sört persze rajtam kívül senki nem hozott és rövidet is csak az egyik leányzó, meg én. Ezek el is fogytak első este, aztán másnap jöhetett ismét a bevásárlás. Na mindegy!

Azon is röhögtem a minap, hogy volt egy kis félreértés fél évvel ez elött két b.nőm között, aminek az lett a vége, hogy egy darabig szinte alig köszöntek egymásnak( az egyik legszívesebben letekerte volna a másiknak a fejét), most meg a legnagyobb egyetértésben nyalják egymás valagát?! Pedig elötte se voltak azok a nagy puszi pajtások?! Én nem értem, bár nagyon-nagyon sok minden van a mit nem nagyon értek, de biztosan azért mert annyira érthetetlen IDIÓTA vagyok.

Aztán ott van még az is, hogy ki-ki mögött mit dumál. Én mindig arra voltam büszke( és ez úton szeretném megköszönni a volt osztályfőnökömnek is, mert ő tanított meg rá), hogy bármennyire is szarul hangzik amit mondani akarok, akkor is elmondom, hogy ne legyen az, hogy én bárkinek is a háta mögött beszélek. Ahhoz mindig hozzá voltam szokva, hogy az én hátam mögött pofáznak az emberek( amit amúgy magasról leszarok kivéve ha olyan ember mondja akinek adok a véleményére, vagy ha olyan aki ész érvekkel tudja alátámasztani a negatív véleményét)), de hogy pont azért pofáznak rólam, mert elmondom amit gondolok, hát ezt álmomban se gondoltam volna. És most ez van. De annyira szar....ha vki háta mögött dumálnak az úgy is visszajut az illetőhöz( ezért is nem szoktam)!!!! Ez nem tűnt még fel rajtam kívül senkinek?!

Mi a faszért agyalok Én ennyit ezen a rohadt őszinteségen. Az egész világ arról szól, hogy mindenki hazudik mindenkinek, akkor meg?!( vagy ti hogy vagytok vele?)

Jövő hét szerdán indulunk, szóval nem leszek netközelbe. Nem is tudom, hogy fogom kibírni Zalán nélkül:-))))))   ( zalan.blog.hu)

Pénteken megyünk egyet bulájozni, kicsit kiengedni a gőzt, még így a nyaralás elött. Megünnepeljük a szülinapomat is egyszer, meg majd a Balcsin is:-)))) Szombaton pedig bográcsozás nálunk a kis családommal:-)

Mindenkinek jó hétvégét.

PáPá

Inci

 

 

 

Címkék: segg nyalás idiótaság hazugságok kiskosár

3 komment

Miskolc city

Incifinci 2009.07.06. 12:14

Halli Hó!

 

Tudom, lusta dög vagyok, hogy ennyire nem írtam mostanában, de eléggé le vagyok pukkanva. Teljesen felemészt ez a távkapcsolatosdi. Kívülről minden úgy tűnik mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de vmi mégsem.

Egyre örömtelibbek a találkozások és egyre fájdalmasabbak a hétfő reggelek. Egy ideig még csak-csak kárpótoltak a barátok, hogy mellettem voltak, de már ők is kevesek. Nincs kedvem semmihez.....el vagyok lustulva és semmihez nincs kedvem hozzáfogni. Egyedül vagyok......

Mult héten ráálltam a mérlegre, hát azt hittem menten elájulok amikor megláttam, hogy már közelebb vagyok a 80hoz, mint a 70hez, és a tudat hogy a héten betöltöm a 24et csak tetőzte a sokkot:-((( Vén banya leszek lassan. Az is tudatosult bennem, hogy bár még csak most leszek 24éves, még is többet éltem mint Anyukám. Ő 23 éves 7hónapos és 8 napos volt amikor meghalt:-( Hihetetlen abba belegondolni, hogy ilyen fiatalon kikerüljön az ember az élet körforgásából. Itt áll még elöttem az élet. Férj, család, gyerek, nem de?!

 

Hétvégén Miskolcon voltunk Párocskám Anyukájánál. Megint volt sok minden finom, mi szem- szájnak ingere és jó kis családi környezet( amibe nekem nem nagyon volt részem soha) Ház körül tettünk- vettünk, amennyire csak az időjárás engedte, majd szombat estére beterveztünk egy kis városi sétafikát fagyizással egybekötve. Már jártam párszor Miskolcon, de én még mindig nem tudom, hogy mi merre van, sose fogom megtanulni?! :-D

Elkezdtem egy elég érdekes diétát, kaja ügyileg és alkohol ügyileg is. Ahogy mondtam, bazira rámcsúsztak a kilók és a sör árát is említettem már, hogy felment, szóval most stopp van:-(((( A kaja még hagyján, de hogy ilyen fülledt melegben, hogy bírom ki az Isteni nedű nélkül, az még számomra is rejtély:-)))   Várok alternatív ötleteket:-))))

:-)

:-)

:-)

PáPá

Inci

Címkék: sör kaja miskolc drága fagyi nélkül kilók

1 komment

Siófok beach:-)

Incifinci 2009.06.30. 14:13

Halihó, ez után az őrületes hétvége után:-)

 

Ismét Siófokon voltunk, de a mostani hétvége sokkal őrületesebbre sikeredett mint a múltkori:-) Végre megint sikerem volt egy kicsit a pokerbe is, a hangulat is faca volt, és a buli is nagyon jólsikerált.

Igaz a pénteken elhagytak a fiúk és "SAJNOS" egyedül kellett folytatnom a bulit, de azért "nagy nehezen" sikerült magam jól érezni. Hajnal 3ig nyomattam a Spagetti house, a melettünk lévő szobatársakkal, majd késöbb ( mivel már nem nagyonsikerült tovább tipegnem) a szembe lévő karaoke placcon kötöttem ki:-) A megfelelő sör mennyiség elfogyasztása után, már nem éreztem magam szégyenlősnek ahhoz, hogy magamévá tegyem a mikrofont és onnantól kezdve menekülés volt mindenkinek:-))))

A pasik is próbálkoztak rendesen, és elég mókás szituk alakultak ki a beszélgetésekből. Nem értettem mért nem tudta senki felfogni, hogy kattanjanak már le rólam, én a pasimmal vagyok, csak éppen elhagytuk egymást bulizás közben:-)))) Aztán végig gondoltam a szituációt és tényleg úgy hangzik mint vmi rossz lekoppintós szöveg. DE TÉNYLEG EZ VOLT AZ IGAZSÁG!!!!!!!:-)))))))

Reggel 6kor sikerült összetalálkoznunk a fiúkkal a szálláson, nekik is jól sikerült a foglalkozás, az alvással egyikünknek se volt problémája. 1/2 12kor a takarító néni keltette a fiúkat, hogy jó lenne ha már elhúznánk,mert nem tud takarítani:-)))) Át kellett mennünk egy másik szállásra mert csak úgy kaptunk helyet, de hál' Istennek azonnal el lehetett foglalni, és punnyadhattunk még egy kicsit kaja elött.

Az este megint szuperül alakult, bár nem sok mindenre emlékszem, az még is megmaradt, hogy nagyon- nagyon sikált a bepiálás. A hajnali kajálás rendesen meg is kavarta a gyomrom,de -Pszt......, ne áruljátok el senkinek:-)))))))

Délbe megint a takarítónő dobott ki minket a szállásról, amit soha nem fogok megérteni. Siófokra azért megy az ember, hogy bulizzon, ha már pedig bulizik, ki a tököm tud felkelni hajnali 11órakor?!  :-))))))))) Aki meg pihenni akar éjjel az meg húzzon B.fenyvesre, Béla telepre vagy a tököm tudja hova....:-)))))))

 

Szóval összegezve nagyon klassz volt minden, megint volt "DÖR, MEEE,FUCK MEEE" ATTILA MEZŐKÖVESD-ről:-))))))))

 

PáPá

Inci

 

Ui: Képek majd egy kicsit késöbb.

Címkék: buli spagetti house piálás siófok karaoke beach

Szólj hozzá!

Eső

Incifinci 2009.06.22. 06:48

Hahó, Jóreggelt Mindenki!

Ma egy kicsit korán kezdem az írást, talán még nem annyira punnyadt az agyam:-)

Már a tököm tele van azzal, hogy hétköznaponként 35fokban pácolódok itt az irodában és a tűző napon kell hazafelé bandukolnom, amikor viszont jön a hétvége és együtt mászkálhatnánk a Párocskámmal erre-arra, akkor meg szakad az eső, vagy olyan hideg van, hogy befagy a valagam:-((( Pont arról beszélgettünk a hétvégén, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mindig van olyan témánk amiről jó egymásal elbeszélgetni. Legyen az bármi...

A baráti társaságomban a párkacsolatok nem így működnek. Nagyon furcsa azt látni és hallani, hogy hiába élnek emberek évek óta együtt, vagy csak párkapcsolatban, nem ismerik egymás gondolatait. Nem tudják melyik mit csinált az elmúlt nap, nem beszélik meg, hogy kit mi foglalkoztat, egyszerűen semmi. Néha lelkiismeret furdolásom van ha vmi olyanról tudok amiről az egyik vagy a másik nem, és bennem fel sem merül, ha az egyikről beszélek és nem tud vmiről a másik( vmi teljesen hétköznapi dologra gondolok: az egyik tanfolyamra jár, vagy az annyához ment, vagy az apjához) ilyen alapvető dolgokat nem mondanak el egymásnak. Hát ez mennyire durva? Vagy az egyik menni akar vmerre a másikkal, de nem szól neki és amikor az betervez magának vmi mást, csak a veszekedés van belőle.Mert nem komunikálnak!!!!!!!!!! A legdurvább, hogy nem értik mire gondolok amikor erről beszélgetünk:- Mért ti mindig mindent megbeszéltek? Hát ha nem is mindent, de igyekszünk minig mindenvéle témáról, dologról és gondolatról beszélgetni. Még olyanokról is amik esetlegesen nem valósak, vagy még nem történtek meg, de tudjuk egymásról, ha még is esedékes lenne akkor a másik, hogy fog reagálni. Akikről beszélek még azt sem tudják milyen volt a másiknak a napja( csak annyi, hogy jó, vagy rossz), nem hogy, hogy fog reagálni bizonyos szituációban?! Bele se merek gondolni mit csinálnának, ha egy esős napon, tévé nélkül kéne ellenniük egész nap.

Remélem az én kapcsolatom soha nem fogja elérni ezt a szintet. Bár  mivel nekünk mindig mindenről megvan a véleményünk és a komunikációval sincs semmi bajunk, nem hinném, hogy lesz olyan időszak amikor eljutunk erre a szintre.

 

PáPá

Inci

1 komment

Káosz

Incifinci 2009.06.18. 09:35

Halli-halli!

Már napokóta nem tudtam magamon erőt venni, hogy írjak pár sort, de ma elég klasszul keltem, gondoltam most vagy soha:-)

Elég nagy káosz van mostanában abban a dobozban amit a nyakamon cipelek. Vészensen közeledik a szülinapom is, szóval tiszatára be vagyok rezelve.Kéne vmi bulájt is szervezni rá, de még azt sem tudom, hogy mikor leszek itthon.Már 4hétvégét nem voltam itthon és az elkövetkező 3ban is úgy néz ki, hogy távol leszek. Megy a nagy jövés menés:-) Lehet idén kihagyom a szülinapom, akkor mi lenne? Elkönyvelhetném úgy hogy akkor nem is öregedtem? Nem mi? Hát akkor még is csak kéne vmi ünnepelgetés:-)

 

Az angolról mér ezer éve nem tettem említést. Csüt. van, szóval ma is megyek. Nagyon klassz, csak egyre húzósabb. Néha belekavaradok, hogy németül ejtek, vagy fogalmazok meg dolgokat és ilyenkor mindig nagy a nevetés a csoportban, mert elég sokan vannak akik második nyelv ként tanulják az angolt és ők is teljesen megértik, hogy mért keverem össze a dolgokat.

 

Ez ma mégse nagyon megy nekem, szóval búcsúzok is.

PáPá

Inci

Címkék: semmi

Szólj hozzá!

Nagyon Duuurva

Incifinci 2009.06.11. 15:44

Halika! Bocsi, hogy a poszt elmarad, de ezt látnotok kell:-) PáPá Inci

7 komment

Sörös blog:-)

Incifinci 2009.06.10. 10:41

Halika! Egy nagyon kedves blogertől kapott segítség által sikerült bebiggyesztenem egy jútyúkos videót, jó hallgatást kívánok hozzá. Aki ismer az tudja mire föl ide ez a video:-))) Amúgy nem csipázom az ilyen suttyókat akik a klippben szerepelnek, de amikor először megláttam ezt a klippet, rögtön az jutott az eszembe, hogy ezt veletek is meg kell osztanom:-)

 

 

 

Na itt a nagy vidámság után, most egy kicsit más téma.

Tegnap megint kint voltam a helyünkön a barátokkal...... Komolyan mondom én napról-napra egyre pipább vagyok úgy cakli pakli mindenre és mindenkire. Annyira berágtam tegnap este, hogy le is akartam írni, hogy majd ma, bevágom ide, de nem tudtam magamon erőt venni, hogy szavakat csikarjak ki a gondolataimból.

Úgy érzem kezdek kiesni a társaságból, vagy is az ő kis kosarukból. Emlékszem az elején azért kezdtem el blogot írni, mert úgy gondoltam, hogy amiket nem tudok elmondani az ismerőseimnek, az elmondom mindenkinek. Aztán meggondoltam, mi van ha vki idetéved és elolvassa közülük?! Nem olyan emberek akik szeretik hallgatni a negatív kritikát. Tehát nem is írtam ezzel kapcsolatban. Tegnap viszont nagyon elszállt az agyam. Én csak azt nem értem velük kapcsolatban, hogy akik nap mint nap egymás szemébe hazudnak, azok a nap 24órájában legszívesebben egymás seggét nyalnák, aki pedig építő szándékú kritikát olvas rájuk, inkább mellőzik, minthogy szembenéznének saját életük hazugságaival. Jobban fekszik mindenkinek a képmutogatás. Hát nekem meg pont ettől kell HÁNYNOM :-O

Én tényleg azt hittem évekkel ez előtt, hogy végre egy klassz kis összetartó banda, de az évek múlásával rá kellet jönnöm, hogy csak egymás majmolása az egész. Én is kezdek ilyen lenni, de nem akarom, neeeeeem. Mért van az a mai társadalmunkba, ha vki ( persze nem rosszindulatból, ezt szeretném hangsúlyozni) elmondja a negatív véleményét egy barátjának arról, hogy ő nem ért egyet a dolgaival, akkor eltaszítja magától azt az embert, vagy úgy mond mellőzi?! Mért kell, homokba dugott fejjel élni? Vagy nekem is le kéne szarnom és nem kéne ennyit lelkiznem, más emberek hülyeségein?! De hát fáj, hogy a barátaim, a homok alatt fulladoznak, csak azért mert így azt hiszik könnyebb?! Pedig ezzel sem értek egyet, a föld felett még is csak könnyebb oxigénhez jutni. Remélem egyszer csak eljön az a pillanat, amikor majd mindenki beleszippanthat a friss levegőbe!

 

Bocsi ha érzelgősre vettem a mai posztot, de leszarom úgy is csak az fogja megérteni aki szintén a föld felett lélegzik, nem pedig benne......

PáPá

Inci

Ui: A videot el ne felejtsétek:-)

Szólj hozzá!

Elmardt poszt Siófokról

Incifinci 2009.06.08. 10:10

Csak, hogy szanszos legyen a belépőm:

CSŐ mindenkinek!

Tudom a fene egye meg a pofámat, hogy már olyan régen írtam, de a múlt hetem egy kicsit pörgősebb volt mint én arra számítottam. Hó zárás, angol óra, Mama látogatás és mindenféle melós Őrültség, és ez mind 4 napba kellett besürítenem.

Siófok: a hosszú hétvégén nagy nehezen sikerült lejutnunk, bár szombat reggel még úgy tűnt az egészből nem lesz semmi. Egész hétvégére szakadó esőt jósoltak, ami meg is érkezett szombat reggel és erősen azon gondolkoztunk lesz-e egyáltalán értelme lemennünk. Vettük a bátorságot és elindultunk Győrből, persze ahogy kell, sört betárazva magunk mellé. Hál' Istennek hamar megérkeztünk, pont mire a sörünk elfogyott volna, de egy gyors bevásárlás után pótoltuk a két napra szükséges életmentő nedüt:-) Szombat du-ra egész szép időnk lett és a fiúk még azt is meg merték kocáztatni, hogy bemerészkedjenek a 16fokos Balcsiba. Abba bele se merek gondolni, hogy a naciban mekkora lehetett a qukac, mert akkor biztosan sírva fakadnék, hogy szegény fiúkáknak mit kell átélniük abba a hideg vízbe:-) Én nem voltam ilyen bátor, csak a part széléről figyeltem, milyen bevállalósak a többiek, a víz hőmérsékletét pedig a söröm kortyolgatásával próbáltam tesztelni és össze hasonlítani melyik mennyire hideg és melyik esik jobban. Mondanom se kell ugye,, hogy fölényes előnyben vitte a pálmát a kezemben szorongatott söröcske:-) Kissé lehülve érkeztünk vissza  a szállásra, majd vacsival, tusival és sörözgetéssel folytattuk az esténket. Végig hallgattuk az összes jútyúkos videóinkat amiket szeretünk és ezek alapozták meg az est hangulatát, és persze nekem a kellő menyiségű sör, a fiúknak pedig a whisky+kóla. Amikor már a fiúk elérték a kívánt színt, jött az ötlet indulás a sétányra.

Láttunk szuper lédiket és láttunk díszbuzi fiúkákat is akikről nem mindig lehetett eldönteni, melyik nemet is részesítik előnyben de sebaj, mi jól éreztük magunka. Az oszták nyaralókkal való kapcsolat felvétel is elmaradhatatlannak bizonyult. Tomcsekünk összeszedve minden német tudását merészkedett szóba elegyedni a szomszád asztaltársasággal, persze hozzá kell tennem, hogy a tudomány megállt a Német focisták nevének felsorolásánál. Gáborom gyors a segítségére igyekezve ( persze már Ő sem volt szomjas) angolul folytatta tovább a beszélgetést a srácokkal. Petivel így ketten maradtunk az asztalunknál és értetlenkedve néztük azt, hogy mi értelme van a szomszédos aztalnál folytattott kommunkikációnak. Lehet azért, mert Ő csak üdítőt ivott, én viszon hiába ittam már a fiúkkal whiskyt, mintha én is csak kólát szürcsölgettem volna egész este. Ismét jött az ötlet, menjünk tovább hiszen még is csak Palace nyitó van és miután megvettük a kedvezményes jegyeket a hosztesz lédiktől indultunk is a Palace álltal finanszírozott kisbusszal. A beszállásnál volt néminemű baki, hiszen fiúink annyira összebandáztak az osztrákokkal, hogy beszállás után Petinek és nekem nem marad helyünk a buszba, de megoldódott a probléma, egy kis többlettel mi is befértün. Kérdeztem is a söfőr sráctól, nem gáz-e ha meg állít minket a rendőr, akkor ki fizeti a büntit, Ők vagy az utasok?! Mire közölte velem a srác: -Ezt a buszt nem állítják meg a rendőrök!!! Abba persze már nem akartam belemerülni, mire ez a nagylelkűség a rendőröktől, de el tudom képzelni, hogy a fizetésem soxorosa landol ezért a nagylelkűségért vkinek a zsebében:-)))

Belépve a Palace-ba meghökkenve tapasztaltam mekkora és még is milyen kevesen vannak a kedvezményes jegy ellenére is?! Tomcsekkal és Péterrel lehuppantunk egy asztalhoz iszogatni, Párocskám viszont még mindig az osztákokat idegenvezette a helyen. Tomcseknak sikerült vhonnan összeszednie, de olyan arcot vágott mint amikor a kisgyereknek kiveszed a játékot a kezéből. Üldögéltünk-Üldögéltünk, nagyon uncsinak tűnt, nem erre számítottunk. Aztán gondoltunk egyet, hogy vhonnan nagyon jön a dübörgős zene nézzünk utánna a dolgoknak és láss csodát, az egyik helységben tömve a népek és tánciznak. Tomcsek és Gábor körbe mentek, hogy megkérdezzék a lányoktól:- Minden rendbe van-e?

Volt jó kis táncikálás és méreg drága sör ár is, de muszáj vot vmit inni, mert kiszáradtam volna.Hajnali fél 4re sikerült vissza érnünk a szállásra, zsupsz az ágyikóba és már alvás is.

A hétfői időjárás volt a legklasszabb. Miután össze pakoltuk a cuccainkat és leadtuk a kulcsokat elugrottunk még megebédelni, majd tettünk egy kis sétát a parton. Ledőltönk egy padra csoportosan és ott süttetük a pofikánkat a napsütésben, nagyon jó idő lett és sajnáltuk, hogy már haza is kell jönnünk, de nem tehettünk mást, kedden mindenkinek meló volt.

Most pedig a beköszönésemhez hasonlóan köszönök el:

Siófok, Beach House, ZENE.....

PáPá

Inci

Szólj hozzá!

Pihizés kis munkával fűszerezve

Incifinci 2009.05.25. 14:36

Kipihenve és egy kis izomlázzal jelenkezem, így a du-i kávém és a söröm után.

Most kellett megtudnom, hogy jövő héttől mennyi lesz itt a helyünkön a sör és fájdalommal kellett nyugtáznom, hogy vagy leszokok a sörről és lónyálat fogok iszogatni ( ami egyenesen lehetetlennek tűnik a számomra:-) , vagy nem fogok kijárni ( ami szintén fájdalmas szívügy).

Eltel a hétvége, épségben és jóllakva hazaértem Miskolcról. Sütött a napocska egész hétvégén, így a ház körüli munkákat is el tudtuk intézni. Igaz én nem nagyon tudtam mit segíteni, hisz nem tudom hogy mit hogyan szoktak, de azért a gazoláshoz még én is értek, az minden háznál egy kapta fa:-))) Kis segítség, de több a semminél. Remélem azért sikerült örömet okoznom, mást úgy sem tudok segíteni, legalább erről le van a gond:-) Ettünk sok finomat is, még jó hogy a nagyja munkát még a szombati ebéd elött letudtuk,mert teli hassal a munka se megy úgy. Ebéd után gondoltam egy kicsit elnyújtózok, de a kis pihiből 2órás alvás lett. Nagyon jól esett, mert elég szarul aludtunk éjjel, de így du. bepótoltam.

A vasárnap már a készülődésről szólt szinte. Összepakoltuk a cuccainkat, Párocskám elpakolta magának a jövöheti élelmet, még egy kis apróság a háznál amit kellett csináni és az ebéd után már indultunk is haza.

Hosszú volt az út Pestig, de még hosszabb volt Bp-ről haza, bár lehet, hogy csak azért mert ezt már egyedülkellett megtennem. Olyan rossz ilyenkor, mert tudom egész héten egyedül leszek, nincsenek puszikák és csókok, és nincs "De hát Én csak Föztem"-ek:-)))( Na jó, ezt csak én értem:-)))Jajj, most megint olyan rossz:-(((( Azzal nyugtatom magam, hogy nemsokára itt a péntek és akkor újra Kicsim, Szerelem, Love.......

Hétvégére Siófokot tervezünk. Kiváncsi vagyok milyen lesz, még nem jártam! Vagyis jártam már ott, de nem igazán emlékszek rá:-))))) Remélem faca idő lesz és jó lesz a társaság is.

 

Most Búcsúzom!

PáPá

Inci

Címkék: angol miskolc kert nyugi pihi

Szólj hozzá!

Angol

Incifinci 2009.05.20. 11:08

Napsütéses Szép Napot!

Tele van a tököm már mindennel. Itt gubbasztok a gép elött melóban is és du.is a netet böngészem. (Lassan már tényleg el kell mennem megnézetni a szemem, mert kezdenek össze folyni a betűk) Hol a nyaraláshoz keresek vmi épkézláb viskót, hol a póló himeztetés után kajtatok, most pedig vmi. angol tanfolyam után kutatgatok, mert nagyon hiányzik az a kurva nyelvtudás a repertoáromból. Közben pedik majd kidülednek a szemeim.

Találtam már egy pasit akivel megcsináltatom a pólókat, arról le van a nagyja gond, már csak az van hátra, hogy kinek mekkora méret kell, de teszem hozzá az sem lesz egy könnyű szülés, mire mindenki megállmodja, hogy akkor most hol mennyire legyen feszes, kinek hogy lesz kint belőle a melle( persze itt a lányokra gondolok)még jó hogy nekem rengeteg ilyen pique pólóm van, én legalább tudom, hogy annak nem az a lényege, hogy kint legyen belőle bármi is:-))))))))

Nyelvsulit is találtam, de az meg egy vagyon lesz(de muszáj)Remélem azért nem olyan idióta oktatót fogok ki, mint a németnél a sulikban. Annyira megutáltatták velem azt a nyelvet, hogy amikor kint dolgoztam a Fricceknél, alig voltam hajlandó megszólalni. Inkább mindig csak hallgattam aztán bólogattam, hogy igen-e , vagy nem. Gyűlöltem bejárni az órákra is, mert állandóan baszogatott minket a tanár, ahelyett, hogy normálisan magyarázott volna, akkor már úgy is ránkragatt volna valami, ha csak odafigyelünk, de neeeeem. Ha rosszul szólaltál meg akkor ugrálj egy lábon, vagy béka ugrást kellett szimulálni, ha vmit elbasztunk. Hát ezért nem jártam én be az órákra. Még gólyaként sem szivattak, nem hogy negyedikbe érettségi elött, majd a tanár fog neki állni égetni engem mások elött?! Hülye egy faszkalap tanárom volt az egyszer biztos. Ha egy kicsit bunkóbb fajtából szárbaznék, akkor nem is köszönnék neki leszívesebben, dehát gyerekkoromba ezt a fajta tiszeteletet azért elég rendesen belém nevelték.Így nem tudom megtenni, hogy szó nélkül elsétáljak, Ő Tiszetelete elött. Kétségekkel vágok bele ebbe a nyelvtanulásba, mert mivan ha nem csak a tanárjaim hibája volt, hogy nem sikerült megtanulnom németül, hanem azárt is mert mondjuk NULLA a nyelvtanuláshoz való érzékem?! Akkor meg kidobok az ablakon egy vagyont és majd jön a nagy semmi?! Hát nem tudom. Nagyon szeretném, ha legalább egy kicsit tudnék beszélni.

 

Hétvégén készülünk Miskolcra, egy kis család látogatásra. Párocskám Anyukájához. Biztosan majd lesz bővel tenni való a hát körül, régen voltunk már otthon. Remélem szép időnk lesz és nem fog esni az eső, mert akkor nem fogunk tudni semmit csinálni, csak bent gubbasztunk majd a lakásba. Már nagyon várom, hogy menjünk, Anyuka mindig nagyon finomakat szokott főzni amikor megyünk és RENGETEGET, nehogy éhen haljunk:-) De nem csak a kaja a lényeg, ott mindig olyan nyugottság van. Mindenki tudja, hogy nem vagyunk itthon, így a telefonok nem csörögnek. Nincs rohanás, nincs kapkodás, nincs a közelünkbe senki. Nagyon faca ilyenkor.

 

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! Szerintem már a héten úgy sem írok, de hétfőn kukkancsatok be, hogy elolvassátok a hétvégi élménybeszámolómat.

 

PáPá

Inci

 

 

Szólj hozzá!

Névnap

Incifinci 2009.05.18. 08:19

Halika!

A hétvégi szalonna sütögetésünk frenetikusra, lélek kimerítőre és egy cseppet alkohol mámorosra sikeredett:-)))Vagy is csak hoztuk a formánkat:-)))

Pénteken b.nőm szólt, ha szombaton megyünk a bulájba akkor vigyek magammal fésüt és hajgumit, mert be kell fonnom a haját. Mondtam, jó rendben, de hozzá kell tennem nem igazán jutottunk el odáig. ( így visszagondolva képtelen lettem volna rá:-)))

Szombaton reggel elindulás boltba, hogy a szombati és vasárnapi ebédhez megvegyük a lemaradt dolgokat, otthon közös főzöcskézés Párocskámmal( és persze közben sörözgetés), majd a kései reggelizés miatt az ebéd is csúszott du2-re. Kicsit késve ugyan, de megérkeztünk a szomszéd utcába a sütögetés helyszínére. Már vártak minket a haverok, akik még nem voltak ott azok pedig lassacskán elkezdtek szállingózni. Buli nagyon jól kezdődött. Elrendeztük a terepet és az itókákat a hűtőbe, csupán a Fűszerest hagytuk elő, hogy mindig kéznél legyen:-))))kb 2óra lefolyása alatt 1.5L literne sikerült is a seggére vernünk 2b.némmal. A hatás nem is maradt el, a jó idő, a jó hangulat csak még jobban emelték az est fényét. Persze volt lelkizés is és két hülye ember, de erről majd egy kicsit késöbb.

Elértünk az est fénypontjához és átnyújtották a barátok a nekünk szánt ajándékokat. Mind a hárman kaptunk egy saját névre szóló törölközőt és mellé egy-egy szál rózsát. ( IMÁDOM A SÁRGARÓZSÁT)A b.nőimtől külön kaptam még egy nagyon aranyos kis nyári ruhát is, amit ott abban a szent minutumben fel is kellett vennem, mert arra éreztem késztetést, hogy ezt most mindenkinek meg kell mutatnom, hogy festek szoknyában( nincsenek hozzászoktatva a látványhoz) Cipő lerúg, gatya letol, póló ledob a fűbe és már át is öltöztem. Ez úton kérek bocsánatot azoktól az emberektől akik nem ismerték a társaságunk és ott voltak velünk a buliba, nálunk ilyen levetkőzös témák nem problémák. Véleményünk szerint akinek nem tetszik vmi nem kell odanézni:-)))) Hát én már nem nagyon voltam ahhoz képben, hogy azt figyeljem kit érdekel és kit nem a rögtönzött sztriptízem:-))))( bár biztosan voltak meglepett emberek, hiszen azért a testem hagy néminemű kívánni valót maga után, de se rá fitty!!!!) A bulit mezítláb és kis szoknyában folytattam. Még akkor is mezítláb voltam amikor kimentünk a helyünkre, hogy akik nem tudták hol vagyunk vissza kísérjük őket.Tánc az utcán,éneklés semmi nem volt probléma:)

A gáz akkor kezdődött, amikor hívatlanul beállított két luvnya, a legtökéletesebb diszkó szerkójukban a szalonna sütögetős partyra. Azzal még nem is lett volna probléma, hogy ott vannak, mert mi egy nagyon befogadó és nagyon barátságos banda vagyunk, ráadásul az egyik csaj, egy haver huga volt. A probléma az volt, hogy az egyik számukra közkedvelt srácot elkezdték fűzni, menjenek el onnan és folytassák a bulit, vmi seggrázós diszkó helyen. Na az én agyamnak több se kellett. Csak az a gáz, hogy ittasabb voltam a kelleténél és ilyenkor mindig attól félek, nehogy vmi csúnyát mondja és nagyon visszafogom magam, hát most megbántam, hogy nem hoztam a formám. Azért az még rémlik, hogy lebasztam őket pár szóban, de semmi komoly. Arról gondolom, hogy semmi komoly nem volt, hogy a beszélgetés után továbbra is maradtak. Pedig ha észnél vagyok, biztos, hogy olyat mondtam volna amitől sokkot kapnak és elhúznak a picsába, vagy ha mégsem akkor segítettem volna nekik:-) Eleve, hogy jönnek ahhoz, hogy hívatlanul beállítsanak egy buliba, majd az ünnepeltekre fittyet hányva, el akarták rángatni az egyik barátot.Az csak mellékes, hogy a srácnak esze ágában nem állt velük tartani, de akkor is, itt nem a szándék, hanem a fontos!!!!! Na mindegy, nagyot csalódtam magamba, hogy ennyire nem sikerült hoznom a formám. Nem baj, jön még kutyára dér.

Egy kis kolbász sütéssel próbáltam menteni a szervezetem a rengetek alkoholtól, sikertelenül. Nagy sajnálatomra így a buli véget is ért számomra éjfélkor, mert akkor még éreztem, hogy pont hazatudok bandukolni kart-karba öltve Párocskámmal.

A vasárnap józanodással, fejfájással és egy kis OÁ-val kezdődött, de pár falat reggelitől rögtön jobban lettem.

Délutánra megbeszéltünk egy találkozót a baráti társasággal, mert volt pár "Klános" dolog amiket meg kellett vitatnunk. Mint Pl: hova menjünk és mikor nyaralni, valamint amiket szeretnénk csináltatni egyen pólókat, milyen színű, fazonú legyen. A tali elött elmentünk Párocskámmal fagyizni és sétálgatni egy kicsit, mert tudtuk, hogy holnaptól már megint nem leszünk együtt.

Az este pihizéssel és készülődéssel telt, a hajnali indulás miatt. Kajákat bedobozolni, összekészíteni a csomagot, nehogy éhen haljon a Kis Drága:-))

Ma ismét egyedül folytatom:-( Dolgozgatok, jövök-megyek.

 

Mindenkinek szép hetet kívánok!

PáPá

Inci

Címkék: csajok névnap sztriptíz hétége

Szólj hozzá!

Mamma Mia

Incifinci 2009.05.11. 06:56

Halihó!

Már megint nem tudom, hol is kezdjem élménybeszámolómat, annyi gondolat jár a buksimba, talán a pénteki itt maradásnál. Pénteken végre épségben ideért Párocskám, hogy innen folytassuk utunkat Győrbe, mert a hétvégénk elöltésére most ezt a helyet választottuk. Igen ám, de indulásunk után 2mp-el kigyúlladt az olajnyomást jelző lámpa az autóban és sehova tova ugyebár, nehogy motorbeállás legyen belőle és megadja magát a jól megtervezett Skoda motor. Telefonálgatás jobbra-balra, persze péntek du. senki nem elérhető, majd találtunk egy ismerőst aki volt olyan kedves és felvette a telefont. Gyors autóba ülés és már ott is volt, hogy megpróbálja orvosolni a problémát, de sajna sikertelenül:-( Meg kellett várni szombaton mire Vater hazajött vmi kütyüvel, aminek a cseréje után, mintha misem történt volna 17órás csúszással, sikerült elindulnunk.

Szombatra terveztünk egy kis sütögetést vhol kinnt a szabadban, amiből persze nem lett semmi, mert a győri ismerősök annyira punnyadtak, hogy azt nem lehet elmondani. Gondoltuk sebaj, akkor egy kora esti póker után akár el is mehetnénk vhova bulájozni, ami persze megint elég éredekesen alakult. Telefonálás körbe-körbe, mindenki oké, elég szép kis csapatnak néztünk megint elébe, hát jó. Bevásárlás hazafelé menet, SÖR kipipálva. Még beugrottunk egy menüre, nehogy éhen haljunk, majd mostmár tényleg haza. Lakótársat persze éjjeles után gyors felzargattuk, nehogy már kipihenje magát és közöltük vele a tényeket mi lesz itt este. Nagy duzzogva és besértődve( a sütögetés elmaradása miatt) rábólintott az előzetes tervekre.

Du-ra kiderült, hogy a super pókeres banda mégsem jön, mert vmi mondva csinált programuk akadt, így hát maradt, hogy 3an játszottunk és ittunk az esti buli elött. Fiúk whisky+kóla én meg maradtam a jól bevált és számomra oly kedvelt SÖRnél:-) A fiúk éjfélre már elérték a kívánt hatást( velem nem tudom mi volt, olyan volt minha egész este vizet ittam volna, pedig attól még a hideg is kiráz), így el is indultunk. A hely ahova a menet volt nincs messze, így gyalog mentünk, mindannyiunk kezében a maga kis itókájával.( még mindig semmi bajom alkohol ügyileg) A hely tömve volt amikor udaértünk és baromi meleg volt benn, ezért a felesleges textilt kénytelenek voltunk leadni a ruhatárba amiért fizethettünk is rendesen, de mindegy. Zene: Hipp-Hopp Fiúk, Cocco Jambo és barátaik, gondoltam atya ég hova keveredtem. De ez volt a legkevesebb! Akkora tömeg volt, mint amikor egyik évben azt mondta Eger rallyn egy kissrác:- Itt akkora tömeg van, hogy még azt sem lehet látni, hogyan szarik a pilóta?!!!!! Na mindegy, szóval Nagy! Akartam keresni vmi jó képességű fotót amin látszik milyen ferenetikusan jól érezzük magunkat és feltöltöm, de mivel soha nem voltam az a nagy fényképeszkedős buli közben, ezért nem is sikerült találnom:-)

Néha ki -ki kellett állnom a töbegből levegőzni egy csöppet, mert még a bugyogómból is csöpögött a víz, közben pedig figyeltem a mai fiatalságot. Komolyan mondom ez hihetetlen ami manapság folyik. A mi időnkben amikor mentünk a dizsibe, annyi volt a kiöltözködés, hogy magadra ráncigáltál vmi farmert, meg kerestél hozzá vmi szűkebb pólót, azt viszont látásra. A szexisség lekorlátozódott a mozgás és a jó megnyerő dumára. Most meg mivan? Minden csájé úgy néz ki mintha vmi divat lapból lépett volna ki, olyan smink költeménnyekkel álcázva magukat, mint Kleopátra:-)))

Kicsit alulöltözöttnek éreztem magam a farmerkámban és a gallélos teniszpólomban, de LESZAROM! Nekem legalább nem kellett azzal szenvednem mit hogyan húzzak be és mit mikor nyomjak ki:-))))) A vicc csak ez után kezdődött. Nagy bejelentés mindenki forduljon a színpad felé( ami olyan kifutó jellegű) , mert csodás lányok érkeztek a köreinkbe. Ha-Ha-Ha!!!! 5 fürdőruhás luvnya billegette ott magát jobbra-balra sétálgatva, többszöri átöltözés között, amit mindenki úgy bámult mint amikor a hentesnél keresed a legszebb marha lábszárat a pörihez. Szörnyű volt, már csak azért is, mert a helyen amúgy is mindenki olyan gebe és fullos csaj volt mint azok ott a szinpadon, és ha a ruha mennyiséget veszem sem volt több vagy kevesebb. Mert úgyebár a fullos bigéknek is mindenük kinnt volt a ruciból. Vagy is inkább úgy tudnám össze hasonlítani, hogy ami a fürdőruhás csajokon takarva volt, az a bulizósoknak kinnt volt, a mi a firőruhásoknak kinnt volt, az meg a bulizósoknak volt eltakarva. De teljesen mindegy!

Arra is rá kellett jönnöm, hogy mekkora egy mádia analfabéta vagyok( óriási nagy bánatomra persze:-)))ugyan is mint kiderült a kifutós csajok között ott volt Anettka, és aki a  legfontosabb, Dér Heni is, amire úgy derült napfény, hogy egy "igen inteligens" és "nagyon szimpatikus" csajszi amikor azt mondtam Párocskámnak, hogy :-Jé nézd ez úgy néz ki mint a Dér Heni( akit persze nem a Cosmo-ból ismerek, hanem az egyik adó pókeres műsorából)hátra fordult és "nagyon kellemes hangnemben"( mint amikor én azt szoktam mondani, hogy:-Hé! Te paraszt!!) közölte velem:- Mert ez az is, jó?! Na mondom, mekkora egy bunkó vagyok, hogy egy ilyen "felejthetetlen" és "hatalmas" sztárt nem ismertem fel. Hihetetlen!!!

Magamba is roskadtam, de egyszer csak felcsendült Takács Tamás Pocsolyába léptem ... című száma, ami rögtön kigyógyított a melankóliából:-)))) A buli ezzel a számmal véget is ért nálunk, elindultunk haza 3óra tájékán. Az otthoni Mc-s sajtburi csodás ötlet volt így lefekvés elött, szinte életet mentett. Úgyan így a másnapi hideg kóla:-)))) Haver becsajozott már végre, így csak vasárnap du. ért haza, teljesen kielégült fejjel, és nyugtázva magában, hogy Ő mekkora egy "Don Juan"

Tegnap család látogatást iktattunk be, nehogy szó érje a ház elejét. De persze elmaradhatatlan volt a:- Mért nem jöttök többször? és a :- Azért néha telefonálhatnátok! téma. De mindegy, le van tudva:-)

 

Remélem mindenkinek jól telt a hétvégéje. Most pedig mindenkinek kívánok Szép hetet!!!

 

PáPá

Inci

Címkék: média buli győr analfabéta

Szólj hozzá!

Ismét hulla fáradtan:-(

Incifinci 2009.05.07. 09:04

Hali- Lali!!!!

Látom azért vagytok páran akik rá-rá pillangattok az oldalra, bár sokkal érdekesebb lenne, ha tudnám is hogy kik vagytok:-))) De mindegy, ha szótlanok vagytok, hát szótlanok vagytok:-)

Sikerült letöltenem a tetőcserés képeket, be is tűzdeltem az előző poszthoz, ha kiváncsiak vagytok, gördüljetek vissza egy kicsit.

 

Tegnap ismét sikerült lefárasztanom magam. Mit sem sejtve bandukolok a kávém irányába mikor egyszer csak csörög a telefonom. Apukám volt a Drága, hogy van-e kedvem elmenni vele egy kicsit dolgozni?Gondoltam Én, hát persze, mért is ne?! Amúgy is csak itthon nyalogatnám a sebeimet, hogy mennyire fáradt vagyok és hogy milyen EGYEDÜL:-(((( Így hát mentem. Azért még gyors bedobtam a kávémat, párs szó a csajokkal és már indultunk is. Persze Apuval megint hoztuk a formánkat, egy percre sem tudtunk komolyak maradni és a pakolás közben is folyton csak sztorizgattunk és rötyörögtünk. A vártnál még több is lett a melónk, de ennek mi csak örültünk, mert így egy füst aladt letudtuk a dolgot. 8órakkor sikerült befejeznünk a lepakolással is, és addigra már sikerült rájönnöm arra milyen helyeken vannak még izmaim, amit eddig soha nem éreztem. Hát most megmutatták magukat, mert most meg minden porcikám fáj:-))Nem szokta a cigány a szántást, vagy hogy is szokták mondani:-)))))))Lassan elszokok ezektől a fizikai melóktól amióta itt dolgozom az irodában, és egyre nehezebben mennek, vagy az is lehet hogy öregszem?!!! Á, az lehetetlen:-))))

Ma is megyek még meló után egy kicsit dolgozgatni. Úgy örülnék ha már egyszer végig pihenhetnék egy délutánt, mint az öreganyók. Csak ülnék a karosszékben és kötögetnék, közben pedig nézném a szappanoperákat.Há-Há, na ez soha nem fog bekövetkezni, abszolúte de nem tudom magam így elképzelni:-))

Mára ennyi volt, további szép napot!

PáPá

Inci

Szólj hozzá!

Fáradság

Incifinci 2009.05.04. 10:22

Sziasztok Mindenki:-)))))

Hulla fáradt vagyok ezután a húzós hétvége után. Hál' Istennek mindent sikerült befejeznünk a tetőn, bár a szombati nap nem igazán kecsegtetett nagy reményekkel.De inkább kezdem az elején.

Gyönyörű napra ébredtünk reggel, gondoltuk hamár munka ünnepe akkor kéne is vmi dolgozni.7órakkor neki is láttunk. Mindenki a maga dolgának. Fiúknak igyekeztem össze ütni vmi reggelit, aztán a munkásoknak kávét főztem, majd megjött a Mama is és nekiláttunk megtisztítani a birkahúst a gulyásnak. Fiúk fenn a tetőn, a csajok a konyhában. Mindenki fogta a fejét, mert semmi nem ment könnyen. A melósok a két tető össze hozatalán fáradoztak, mi pedig azzal, hogy meg tudjunk szabadulni a lehető legtöbb faggyútól.1órára elkészültünk az ebéddel, így a többiek is lejöhettek a tetőről egy kis ebédlős pihenőre, majd újra( bár már kicsit vontatotabban) nekiláttak a melónak.Olyan szépen haladtak, hogy azt hittünk nem is kell ide 3nap, 2alatt is simán végezni fognak.

 

 

 

 

 

 

Látjátok, Én is dolgoztam Ám!!!!!Nem csak a konyhában voltam:-))))

 

 

 

 

 

 

Eddig sikerült jutnunk első nap.

 

 

 

Igen ám!!! Jött a szombat.Reggel ismét kávé főzés, jött a Mama és álltunk neki a pörinek.Odafönn semmi nem sikerült a szomszéd felén, az emberek sem éppen voltak a helyzet magaslatán (a kelleténél talán egy csöppet több volt a feles és a sör), mindenki ideges volt hogy nem haladunk, pedig előző nap milyen jól ment minden. És végül a napot úgy sikerült befejezni, hogy talán fele annyit csináltak mint előző nap. Sikerült a tv kábelemet is keresztül szögelniük a nem éppen józan ácsoknak így este amikor hulla fáradtan lefeküdtünk, nem tudtunk tévét nézni, ami azért annyira nem volt nagy baj, mert kb2 mp alatt sikerült elaludnunk.

Vasárnap már nem voltak ilyen problémák ha azt leszámítom, hogy 70db cserép híjján, majdnem nem sikerült befejezni a tetőt, de gyors elugrottunk Törökbálintra és meghoztuk a lemaradást. Minden ment simán, kisebb-nagyobb zökkenőkkel igaz, de fél 5re készen is lettünk.

Más:

Tegnap ünnepeltem a nénvapomat, mondanom sem kell, nagyon jól skerült:-))))Volt minden mi szem-szájnak ingere. Apukámmal és az egyik barátosnémmal sikeresen elfogyasztottunk 3üveg pazsgőt otthon, majd jöttünk ki a helyünkre, hogy folytassuk a mulatságot. Kiittuk a meggyes készletet és addigra már eljutottunk arra szintre, hogy énekeljünk:-))))Jajj, mi volt ott:-)))))Ki is tessékeltek minket záróra tájékán, de nem akaródzott még haza menni, és folytattuk utunkat még egy kicsit. Elmentünk meginni még egy sört, majd lassacskán haza is értünk vmikor.Barátnőm ott aludt nálam, mert nem érezte már magát képesnek arra, hogy hazmenjen:-))) A ma reggel elég kómásan is indult. Én nem tehettem semmit mennem kellett dolgozni, ezért olyan irigy voltam, mert a Bnőm még alukált tovább. Én is bírtam volna még, de mindegy majd ma bepótolom:-)))Kellenek néha ezek a napok is, nem de?!:-)))))

További szép napocskát mindenkinek!!!!

 

PáPá

Szólj hozzá!

Tetőcsere!!!

Incifinci 2009.04.30. 09:46

Gondoltam még pöttyintek pár sort, így a hétvége előtt, legyen mit olvasi ezen a hosszú hétvégén.

Holnap reggelre tervezett tetőcserénket remélem sikerül kiviteleznünk, bár nagyon félünk az esőtől. Reggel 8ra tervezzük a kezdést. Fiúk a tetőn, csajok a konyhában. Lesz nagy móka én már most látom, de az eső minden számításunkat kereszbe húzhatja. Keddóta mondják azt a hülye esőt, de még mindig nem ért ide, amúgy meg gondoltam, hogy pont ilyenkorra fogja időzíteni magát. Nálunk, vagy nekünk soha nem mehet semmi csak úgy simán. Nagy munka elé nézünk, az biztos, reméljük mindent sikerül erre a hétvégére időzítenünk, mert hét közben senki nem ér rá, azt pedig végképp nem szeretném, ha tető nélkül maradnánk a jövő hétre. Az azért elég rizikós lenne:-))))

Idő közben nekiláttunk barátosnéimmel megszervezni névnapunk buliját. Hát mondanom sem kell, nem egy egyszerű dolog. Ha jól számolom csak az elmúlt héten 5 helyszín és két időpont is felmerült, de ami biztos még az sem biztos:-)))) Elég nagy a társaság és nem könnyű mindenkihez alkalmazkodni, bár ezt nem mindenki és nem minden buli alkalmával szokta figyelembe venni, de sebaj. Egy kis szalonna sütögetés, jó baráti társaság és persze az elmardhatattlan SÖRÖCSKE:-))) Mondom én- kell ennél több?! :-)))) Már nagyon várom/ várjuk!

 

Mára azt hiszem csak ennyi jutott. Talán majd hét elején a beszámolóm hosszabbra fog sikerülni.Erre a hosszú hétvégére kívánok mindenkinek jó kikapcsolódást, szép időt és jó társaságot az időtöltéshez.

 

PáPá

Inci

Szólj hozzá!

Meglepetések Hete!!!

Incifinci 2009.04.27. 12:18

Hahóka!

Hát bocsi hogy a múlt hétre csak egy poszt sikeredett, de van mentségem, tényleg:-P

Párocskámmal múlt héten ünnepeltük az első évfordulócskánkat és hát volt meglepetés bőven. Az egész egy telefonhívással kezdődött. Szerdán jobb híjján megint a helyünkön tengettem délutánom óráit, amikor egyszer csak hív a Szerelmem, hogy évfordulónkon köszöntsön. Kérdezgettem merre vagyok, mit csinálok és egyszer csak ott termett a hátam mögött:-)))) Volt nagy éljenzés, puszilgózás és ölelkezés, de a meglepinek még koránt sem volt vége. Közölte velem, hogy holnap nem kell mennem dolgozni, mert már szabit kért nekem és pakoljam össze a kis motyómat, mert "elrabol" egy hosszú hétvégére:-)))Ekkor még sejtelmem sem volt, merre is készülődünk, de estére kiderült, hogy a célpont Hévíz! Nagy izgalommal készültem este, hogy a reggeli indulás zökkenő mentes legyen. 2körül le is értünk, felkisértek minket a szobánkba, ahol ámulatba ejtő látvány fogadott. Szavakkal nem tudom le írni az elém táruló látványt, aki kiváncsi nézze meg: www.prestigehaz.hu-címen.

Kényelem, nyugodtság, lazulás, ezekkel a szavakkal tudnám a legjobban jellemezni az elmult hétvégémet. Reggelente a kajcsi után bementünk a központba nézelődni, sétálgatni, beszélgetni, Sörözni:-))) Körbejártuk a hévízi tavat, körülötte lévő park egy részét, egyik nap még a térképről is sikerült kisétélnunk, miközben a golfpályát kutattuk föl. Nem tudom elégszer emlegetni NYUGODTSÁG volt minden. Nem rohantak az emberek, nem volt zajongás, nem volt tolakodás, kocsi dudálás. Minden csak úgy volt, nemes egyszerüségével.Délutánonkén( du-i szundi után) igénybe vettük a szálloda wellnes részlegét. Kicsit kínoztattuk magunkat a szanuában( ami teszem hozzá nagyon baró volt), majd kényeztettük hab testünket a pezsi fürdőben vagy éppen a zuhany alatt is. Halk zene, víz csobogás, NYUGODTSÁG.

Második és harmadik este elmentünk vacsizni, és utolsó estére egy kis pezsgőzést is beiktattunk ebbe a szupi hétvégébe. Persze vannak olyan részletei is a hétvégének amiről nem szeretnék írni, mert ugyebár az nem publikus, csak úgy simán FANTASZTIKUS:-)))))))

Ez úton is szeretném még egyszer megköszönni a Kedvesemnek, hogy ilyen gyönyörű meglepetést szerzett nekem erre a hétvégére!!!!!! ( Én is Szeretlek Kincsem!!!!!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tegnap délután értünk haza, és rossz volt az a tudat, hogy a reggeli együttkelés után ismét el kell válnunk. Már vissza is ment a munkahelyére és csak csütörtökön találkozhatunk újra. Az emlékek és a fényképek erre a hétre egy kicsit könnyebbé teszik a különlétet, de mennyivel, jobb lenne ha együtt sztorizgatnánk az ismerősöknek, milyen klassz is volt nekünk.

 

Remélem mindenkinek jó hétvégéje volt és mindenki jól érezte magát ahol volt.

PáPá

Inci

Szólj hozzá!

Betegen:-(

Incifinci 2009.04.21. 11:42

Hi-Hi!

Kevésbé mozgalmas hétvége után vagyunk mint a múltkori, egy kis betegséggel megfűszerezve.

Pénteken végre hazatalált párocskám a nagy messzi távolból, már lassan azt hittem befonom a szemöldököm itt nagy magányomban, de megérkezett. Pakolászás az autóba és indulás Győrbe, mert oda is ideje volt már elnéznünk így hetek óta. Lakásban elég nagy tisztaság fogadott minket nagy meglepetésre, albérlő biztosan számított az érkezésünkre és hogy ne lehessen támadási felületet találni, így inkább kitakarított:-)))) Esti kis sörözgetés és beszélgetés után nem nagyon kellett az altató, végre nyugodttan egymás karjaiban szenderedhettünk el. Szombatra terveztünk egy kis vásárolgatást, sétálással és ebéddel egybekötve, aminek estére meg is lett az eredménye. Drágám hulla fáradtan, belázasodva és erőtlenül szenvedte végig a délutánt és az estét is. Teafőzés és lázcsillapítás volt a fő project, de engem mit sem érdekelt legalább együtt voltunk!!!!!!:-)))

Vasárnap leizzadva és bágyadtan keltünk, rosszul aludtunk.....Mivel azt mondják a friss levegő mindig jót tesz a betegeknek, útrakeltünk sétálni, közben elmentünk ebédelni. Gondoltuk egy jó tányér húsleves megoldás lesz mindenféle bacira:-)

A barátok eközben Malom-völgyben múlatták az időt, egy kis babgulyás főzéssel, focival és napozással megfűszerezve. Online telefonkapcsolat persze nem maradhatott el, hiszen kíváncsi voltam hogy mulatnak az én kis drágáim:-) Ahogy hallottam a hangulattal semmi baj nem volt, kaja volt, pia volt, nő is volt, szóval rossz nem lehetett. Utólagosan, tegnap én is megkóstolhattam az elkészül íz remeket. Nem véletlenül modják, hogy a Pasik sokkal jobban főznek mint a Nők, nagyon fincsi lett. A vasárnapi kaja után még egy kis ejtőzést beiktattunk és csak utánna tértünk vissza Tb-ra. Főztem fincsi teát a kis Betegemnek, majd alvás következett, mert tudtuk hamar itt lesz az a hajnali kelés amikor indulnia kell vissza a dolgozóba. Gondoltam akkor már én sem maradok otthon reggel, bejöttem melóba dolgozni, mert mentem de. fodrászhoz, így már hajnalban letudtam a melót és szabad volt az egész délutánom.

Volt időm meghallgatni az élménybeszámolót a többiektől, mondanom sem kell, mindenki nagyon jól érezte magát, volt állatság rendesen, ahogy azt tőlük megszokhattam már:-))))

Szemöldök befonás helyett úgy döntöttem inkább, hogy a hajfonást választom. Szóval most úgy nézek ki mint Allen Iverson.

 

Szép hetet kívánok mindenkinek!

Pá-PÁ

Inci

Szólj hozzá!

Mozgalmas Hétvége után:-)

Incifinci 2009.04.14. 11:05

Megáztatva jelentkezem a tegnapi nagy locsolkodás után. Remélem egy leányzó sem maradt szárazon a tegnapi nap után, nem ám elhervednak a világ legszebb lányai.

Túlestünk a hétvégi mozgalmon, mindent megvalósítottunk az elképzeléseinkből.Volt pénteki Royálozás Mr.Acoustic módra és vasárnapi Bárka Zé módra, valamint hétfői bográcsozás "a la" Inci szájíze szerint.Rég voltam már Royalba  és Mr.A-on is, ezért nagy örömmel indultunk neki az estének. Buli elött egy kis kártya, hátha megúszom a bulit pár db potya ezresből, de mondanom sem kell, nem sikerült( most már tényleg abba fogom hagyni, vagy nem todom:-))))Kártya közben persze azért csúszott a sör és desszertnek a fütyi is, csak hogy meglegyen a kellő bulihangulatunk, majd indulás Royal. Régi-, új-, imerős arcok. A zene az a fiúktól remélt jó muzsika volt. Beszélgetés a régi ismerősökkel és persze az elmaradhatatlan éleklés is megvolt, több kevesebb sikerrel ( nekem több, míg a halgatók számára gondolom kevesebb:-))) Jó volt újra......minden, a zene, a társasdág, úgy cakli-pakli.Hajnali 3kor már az ágyban, kajcsiztam és nagyképűen azt gondoltam nem vagyok még álmos és megnézek egy barátom álltal ajánlott filmet(Valkűr), de rá kellett jönnöm, hogy a kajcsi annyira elnyomott, hogy nem bírtam egy szemernyit sem nyitvatartani a pilláimat és már álomba is zuhantam. Amilyen nagy lendülettel nyomott el az álom, olyannal is lökött ki belőle reggel fél nyolckor. Kerestem, vmi érzelgős lányos filmet, mert ahhoz volt kedvem, majd arra döbbentem rá a film végén, milyen viccesen festhetek ahogy a monitorra vagyok cuppanva és pityergek, de hát kit érdekel EGYEDÜL volta:-(((((

Gonoldtam mostmár Móni tényleg ki az ágyból, mert soha nem lesz belőlem semmi.11kor indultam is kávézni, majd a csajaimmal vásárolni hétfőre. Nagykerek bezárva mire odaértünk, így maradt a Tacskóó. A félórás csengőre tapadás az üvegvisszaváltónál, meghozta a gyümölcsét.A fél Tacskó azt a három luvnyát bámulta akik(persze mi voltunk:-))) szétcsúszott, másnapos arccal és egy kocka sörrel a kosarukban a visszaváltó csöngőjén klimpírozott. De kit érdekel, félóra után volt szives vki kifáradni.Az este és a délután nyugis volt, tettem-vettem a kertbe, kicsit kidíszítettem, bár a virágaim olyan szépen nyilogatnak, hogy nem kellett sok mindent csinálni.Fű nyírás,egy kis kapálás, gazolás és a díszkövek elhelyezése.Cuki lett, este pihi volt, csak egy két sör és barátok. Mindenki punnyadt volt.

Vasárnap semmi extra. Viccesebbnél viccesebb locsoló versek keresése a neten és Gyuláink köszöntése.Este pedig névnapjuk megünneplése. Volt sok tánci-tánci és dalolászás is. A foglalkozás elérte a célját. Nem tudjuk mikor mentünk, vagy mikor értünk haza, de kit érdekel sétáltunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat:-))))))

Vasárnap reggel kezdődött a rémálom. Hajnali HÉT órakkor Apukám ( A DRÁGA! Egyem a szivét) fél liter hidegvízzel adta a tudomásomra az ágyban, hogy reggel van és húsvét. Brrrr......( teszem hozzá az ágy még mindig vizes) Megtörölköztem elszívtam egy cigit és amikor megláttam, hogy mennyi az idő, azzonnal olyan álmos lettem ismét, hogy vissza kellett feküdnöm.10kor felkeltem és rájöttem, hogy ki kell mennem meginnom egy kávét, mert ha itthon maradok akkor nem tudok kikelni az ágyból a vendékeket du-ra várni.Amikor kiléptem az ajtón kiderült, hogy nálam is járt a húsvéti nyuszi. A fűben találtam egy csomagot amit, késöbb kiderült,Timitől és a Csillától ( szomszéd asszonykáim) kaptam. Csupa-csupa Coca-Cola. Coca-colás Nyuszi, saját kézzel festett Coca-colás tojás és egy persze hogy Coca-colás konyharuha:-)))))))))))))))))))))))))))Gyors telefon, hogy megköszönjem, és mentem is a kávémért.

A délután nagyon jól alakult. Misink Isteni pörit rittyentett és az én 2kg lisztből szaggatott lokedlimmal együtt vmi fenomenális kajcsi lett belőle:-)))))  ( persze mondtam a Misinek, hogy csak a dokedli miatt:-) Volt még egy nagyon nagy meglepetésem, de azt nem a nyuszika tojta. Párocskám aki úgy volt hogy a hétfőt Miskolcon tölti, egyszer csak betoppant közénk. Mindenki nagyon megörült neki, de főleg én. Jó volt újra látni, de nem volt felhőtlen az öröm, mert tudtam  reggel ismét elválunk. Éjfél után összepakolásztunk, fürcsi, egy kis összebújás:-))))) ( mert ugye péntek még bazi messze van)Most pedig olyan vagyok mint a mosott sz.r :-P

 

Vissza is tértünk a hétköznapokba, beszálltunk a mókuskerékbe és hajtjuk tovább.

Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek! Akit nem köszöntöttem annak ezúton innen kívánok utólagosan is Kellemes Húsvétot!

PáPá

Inci

Címkék: húsvét

Szólj hozzá!

Para

Incifinci 2009.04.09. 12:37

Halli Lali!

Hát a tegnapi nap nem volt semmi. Nagyon megijedtem, nem is tudom mi lelt?! A napokóta tartó nem alvásaim, arra ösztönöztek délután, hogy most már kell egy délutáni szundi, mert hullának éreztem magam. Gyors ebédfőzés, kajcsi, majd lefekvés. Bámultam bamba tekintettel a tévét, gondoltam majd csak jön az álommanó, hogy a fáradságommal együtt elvigyen vmi szép helyre:-) Szem becsuk, majd egy óra nyüglődés után rá kellett jönnöm, valószinüleg szabadságra ment az a kis rohadék és esze ágában sincs velem foglalkoznia. Hát gondoltam, akkor már a takarításból se, az alvásból se lesz semmi, kezdődött a hiradó is, és maradtam a tévé elött.

Nyugodtan hempergőztem az ágyba, mikor csak azt vettem észre kalapál a szívem, mintha vmi kovács műhelyben lennék és ütném a vasat.Pulzus mérés után (140), kikeltem az ágyból, kimentem az udvarra kicsit levegőzni hátha jobb lesz. Ismerősik is jöttek beszélgettünk, de nem lett jobb.Gondoltam jól van akkor keljünk útra, egy kis séta nem árthat, utánna biztosan jobb lesz. Kimentem a helyünkre, de még a koncentrációmmal is gondok voltak, csak azt vettem, hogy beszélnek hozzám én pedig, bólogatok és igenlek, miközben egy szavát se hallodtam senkinek. Se ülni, se állni nem bírtam, így megint útra keltem. A szívem csak nem bírt leállni,remegtem,féltem, azon gondolkoztam, most biztos vmi pánik roham félém lehet( ez pesze csak mégjobban felidegesített, neeeeemmm akartaaam), mert azok szoktak így kétségbe esni, fújtatni, "kalapálni". Erről mondjuk mindig annyi volt a véleményem, hogy nagyon irigylem azokat az embereket akiknek ilyenekre van idejük. Én egész nap jövök- megyek, teszek-veszek, emberek között vagyok, kinek van ideje ilyen dolgokkal foglalkozni?! Hát azoknak aki unatkoznak...( gondoltam én, eddig!!) Útközben egy ismerőssel váltott pár szó meghozta a kívánt hatást és megnyugodott az a bizonyos biológiai motor is. Az alvással se volt gondom már utánna, lehiggadtam!

Meg ijedtem, nagyon! Ha az ember lázas bevesz egy lázcsillapítót, ha fáj a feje akkor meg egy fájdalom csillapító, ha eltöri a lábát begipszelik, hogy meggyógyuljon. Én meg nem tudtam mit kezdeni magammal, semmi nem volt jó. Elég rémisztő volt számomra a szitu!

Remélem a mai napom vmivel jobban fog alakulni, bár azért az is elég rossz, hogy nem tudok itt az irodában senkihez szólni, jó lenne néha kicsit a gondolataimat mellőzni.

Hétvégére bulitervek vannak készülőben,( péntek Royal, vasárnap Bárka, hétfőn bográcsozás nálunk) kiváncsi leszek ki tudom-e magamból tombolni a feszkót. Meglátjuk, ha lesz SÖRCI akkor már olyan nagy gond nem lehet, nem de?:-)))))

 

Szép hétvégét Kívánok, kinek a barátokkal, kinek a "kis családjukkal"!!!

Pápá!!!!!!

Inci

 

Címkék: riadalom

Szólj hozzá!

Egyedül:-(

Incifinci 2009.04.07. 10:15

Halló Szép Jó Napot!

Na azért alakulok blog ügyileg, de még nem nagyon tudom, hogy mit és hogyan?!Majd belejövök, mint kiskutya az ugatásba:-)))

Ezek a mindennapok egyre fostalicskábbak. Egyedül tengilengizek, egyedül vacsizok, egyedül sétálgatok:-((( És egyedül vagyok a kis gondolatocskáimmal is. Nincs kivel megbeszélnem a napjaimat.Inkább a szellemi egyedül lét ami a legrosszabb, nem is a fizikai. Arra ott vannak a barátok akik igyekeznek feldobni, ami ebben a klassz időben nem is olyan nehéz. Szar ez a távkapcsolatosdi, de sebaj mindennek eljön a maga ideje.

Jobb hijján tegnap megint kint voltam a helyünkön és már megint Póker. Lassan rá kell jönnöm, hogy nem az én játékom.  De mindegy, a társaság és a jó hangulat elmaradhatatlan.Minek üljek otthon egyedül, csak a plafont tudnám nézegetni, mert ugye a tévében semmi extra. Mónikát nem nézek, mert van otthon egy, a Joshi meg kezetfoghat a Mónikával. Nem vagyok kíváncsi, hogy a kisebbség, hogy ütlegeli egymást a kamera elött. (Az irodából kinézve az ablakon ezt délelöttönként is megtehetem).

Lassan itt a Húsvét, kéne készülődnöm, ezen jár az agyam. Neki kéne állnom a tavaszi nagytakarításnak( amit azt hiszem ma du. meg is ejtek), be kéne vásárolnom is. Remélem nagyon jó időnk lesz, mert tavaly sajnos a korai időpont miatt elmardt az álltalam szervezett bográcsozás(baromi hideg volt még márciusban). Úgyhogy így 2év után, már jó lesz kint tölteni a szabadba ezt a napocskát:-)))) Napsütés, haverok, kajcsi, és persze ami elmaradhatatlan, sok sok SÖR:-))))( aki ismer azt biztosra veszem, hogy várta már ezt a szót a mondatom végén:-)))))

Mára azt hiszem ennyi!

PÁPÁ

Ui:" A sör lassan butít, de nem baj én ráérek!"

Szólj hozzá!

Eger Rally2009

Incifinci 2009.04.06. 11:26

Huhh! Nem is tudom hol kezdjem, hát belefogok a kellős közepébe.

Idén is megrendezésre került a Start Autó Eger Rally, immáron 6dik alkalommal. Sajnos még csak 2007óta mondhatom el magamról, hogy részese vagyok ennek az örjítő hétvégének. De örömmel tölt el, hogy idén is ott lehettünk.

Pénteki nagy készülődés, már hajnalban pogi és rántott hús sütés, majd indulás a vonathoz Pestre. Párocskám jött elém az állomásra és irány Surány helyett Eger:-) Megérkerzés, gyors kipakolás, majd indulás a Dobó térre hiszen minden évben ott van a START!!! Eddig mindig felsétáltunk a várba is, de idén kettecskén nem volt hozzá kedvünk, meg már amúgy is láttuk egy párszor. A rajt ceremóni a másod osztállyal kezdődött, majd kis csúszással 8kor jöttek is az álom autók. Az egész egy vicc volt, komolyan mondom. Kevés induló, kevés szurkoló, azok is olyanok amilyenek. Kicsit lelombozódtunk az idulók számától és attól, hogy milyen emberek kiváncsiak a rallyra. Magas sarkuban billegő kisasszonyok akik kb12évesek, és a mellettük díszelgő szépfiúcskák akik azért fogták estbeli lepedőakrobatájuk kacsóját nehogy leszédüljenek a topánjukról. Számukra az este abból állt, hogy a Spicit támogató Hell, hosztesz lányait (vagy jobb kifejezés a ribancait) fényképezgették akik úgy pozoltak minha a Nyuszis Magazin címlapjára pályáztak volna. Nevetséges volt kívülről nézni őket és szánalmas, hogy egykét szoknyafellibbentés milyen hatással van a pasikra.A hölgyek hozzáértése a rallyhoz megmutatkozott amikor elindították az autókat zászlóval. Kérdés:- és akkor most felszentelik az autókat????????

De a lényeg nem is ez volt. Sajnálatos volt hallgatni az idulókat akik arról nyilatkoztak mért indulnak kisebb kategóriájú autóval, vagy éppenséggel mért tüntek el az autóról a szponzori matricák?! Válasz:- válság van!

Arról nem is beszélve mennyien el sem indultak, mert nincs elég pénz a csapatra:-(

Hát ennyire nincs pénz!

11kor sikerült is visszaérni a szállásra, majd egy kis alvás és kelés5:30kor indulás Egerszalókra.

Hullák voltunk az esti álldogálástól és a kevés alvástól, de a ránk váró élmények spanoltak minket. Jó helyet találtunk. Láttunk eleget és a fényképek is jól sikerültek.Nap sütött, szellő fújdogált és le is égtünk mint a rák. 2gyors után, lesétáltunk a rajthoz,onnan néztük és hallgattuk a wrc-k, evo-k és a super 1600-ok bődületes dübörgését. Készítettem egy két videót, majd mentünk szervíz parkba, hogy megnézzük, melyik autóból mi maradt ( ha egyáltalán maradt vmi) és hogy varázsolják őket újra:-)))

Szervíz után, mint mindig szombaton most is ki kellett látogatnunk a Szépasszony-völgybe. 2dl bor elég is volt, nagyon fáradtak voltunk. Vissza a szállásra, gyors langyos tusi és csicsika, bár attól féltem, hogy nem nagyon tudok elaludni annyira égett mindenem, de a fáradság nyert és sikerült bedobnunk a szundit. Reggel ismét koránkelés, összepakolás és már mentünk is az az napi gyorsra Egerbaktára.Helyünk megint jó volt, érdekes társaságra pedig ismét sikerült szert tenni, de ez már mit sem érdekel minket.Első gyors után lejebb sétáltunk, ha indulunk könnyebb legyen eljutni az autóhoz. Majd a következő gyors elejét megnéztük és indultunk is vissza Egerbe a Dobó-térre hiszen a CÉL is ott volt.

Billegős fiúk-lányok látványa ismét megvolt, de már sokkal kevesebben voltunk mint pénteken. Pezsgő locsolás, kupa átadás, fényképezés, videózás és indultunk is hazafelé.

Összegezve nagyon-nagyon jól éreztem magam! Megvolt minden! Autók, dübörgés, jó idő, kaja, pia, nők:-))))És egy jó kis húzós hétvége amit a párocskámmal tölthettem.

Kell ennél több?!

 

További szép napot mindenkinek!!!

 

Inci

 

1 komment

eXTReMe Tracker
süti beállítások módosítása