Sziasztok!

Hát jó! Akkor most újra itt!

Humm, nem is tudom, hol kezdjem. Talán a legelején, vagy is inkább ott folytatom, ahol a Kiskosaras posztot abba hagytam. Nem nagyon tudtam írni mostanában, mert csak egy téma körül forgott az agyam. Most viszont kibújt a szög a zsákból, minden kiderült (vagy is, ami engem érdekelt)

Eddig sikerült kőröznie annak a bizonyos labdának, a gyűrűn… Kihagytam a ziccert!!! De kiderült, hogy hiába is dobtam volna csont nélkül, akkor is támadó fault-ot fújt volna a bíró. De mindegy, hagyjuk a kosarat, jöjjön a lényeg.

SZAKÍTOTTAM!!!!!

Nem kell megijedni, Párocskámmal nagyon jól megvagyunk, tervezzük a közös jövőt (együtt élés, gyerek, házasság..stb) A „barátaimmal” szakítottam. Nagyon nagy fájdalom van a pici lelkemben, nem is igazán tudom elmondani mi fáj, csak az a bizonyos mellkas körüli fájdalom, amiről csak annyit tudunk, hogy v.honnan onnan belülről jön. Nehéz levegőt venni, és amikor arra a bizonyos pillanatra gondolsz, beléd hasít a fájdalom. Nagyon nehéz, mint egy kő és fáj…

Megtaláltam egy beszélgetést két „barátom” között, amit a „naplózott beszélgetések” mappának köszönhetek ( hogy ez mért volt beállítva majd később) . A téma én voltam, amin ugyebár nem lepődtem meg, mert hát napok óta nem jártam ki a helyünkre, de a tartalmával már nem számoltam. A beszélgetésből kiderült, hogy összehoztak egy ismerősömmel?! Egész kis láncreakcióban sikerült erre a roppant érdekes meglátásra jutniuk.

Ugye írtam, vmelyik nap, hogy voltunk kint fürcsizni. Fürcsi után aki hazahozott minket srác először kirakott minket a csajokkal a helyünkön, mert volt még dolga és megbeszéltük, hogy visszajön értünk, ezért ott is hagytam a telefonomat a kocsijában, ne kelljen hurcibálnom, jobbra-balra. A csajok gondoltak egyet és mondták induljunk. Egyedül nem akartam megvárni az ismerősünket, nehogy az legyen, hogy kettesben mentünk haza, mert akkor tudom, mindegyik magából indul ki és az lett volna a vége, hogy biztos azért vitt haza, mert dugunk ( persze így is az lett, de mindegy…). Aztán a szakadó esőben elindultunk hazafelé, majd utánunk jött és végül úgy mentünk haza 4-be. Kirakott minket a srác és mindenki ment haza. Később rémcsörgött a gyerek, hogy mit csinálok, mert neki semmi kedve hazamenni. Gondoltam , mért ne mehetnénk el fagyizni, úgy is csak egyedül bámulnám a tv-, meg a Fater is csak otthon rumlizott magába, legalább nem kellett hallgatnom. Úgy is lett, elmentünk dumcsiztunk, aztán 1, fél 2körül értem haza.

Eltelt egy hét mire megtaláltam az ominózus beszélgetést. „Bnőm” éppen mesélte egyik „ Barátomnak” hogy milyen jó kis csámcsogni való sztorija van…..( rólam) Kiderült, hogy én büdös kurva direkt hagytam a telefonom a srác kocsijába, hogy visszajöjjön értünk, meg hogy  szomszédasszony „Bnőm” amikor hallotta a srác autóját, rögtön hívta a többieket,  hogy visszajött értem a gyerek, majd másnap elmesélte, hogy csak fél kettőkor mentem haza.  Majd hozzáhasonlítottak az egyik alkoholista törzsvendéghez. Hát itt eldurrant az agyam……, de még nem volt vége. Eltelt pár nap és újra belekukkantottam a frissített beszélgetésre. Akkor már arról beszéltek, hogy remélik, nem leszünk itthon a hétvégén, nehogy el kelljen hívni minket bulizni …….stb….stb…..

Egy világ dőlt össze bennem….Az már megszoktam, hogy az emberek rosszindulatúak, de hogy pont a „BARÁTAIM” fognak ilyen gusztustalan módon rajtam csámcsogni, hát ezt életemben nem gondoltam volna…Egy hétig, mint már írtam, nem voltam kinn a helyünkön és kíváncsi voltam, hogy ki fog jelentkezni. Egyikben sem volt annyi hogy megkérdezzék, te hülye mi van veled, mért nem jársz ki?! Vagy, hogy ezt hallottam tényleg igaz?! Semmi… De infó az volt róluk bőven. Találgattak mért nem megyek?! Kezdődött a „biztos nincs pénze”-vel , utána jött a „mással találkozik”?! ( persze mért is ne ez a legegyszerűbb, ha nem velünk van akkor vmi faszival baszik, nem?!) Még mindig nem szóltam semmit, csak dúltam magamban, nem jártam sehova… Aztán egy tőlük független ismerősömmel (lány-, de biztos vele is dugtam) elindultunk iszogatni, de a kezdő hely az még is csak a helyünk volt. Jött ám mindenki…. Jajj, mi van veled Drága 1000éve nem láttunk?! Faterod mondta, hogy beteg voltál. Én meg néztem, hülyén, de tudtam, a Fater nagyjából vágta, hogy vmi nem stimmel, és amikor kérdezték hol vagyok azt mondta otthon, mert beteg vagyok… Hát mondtam, akkor beteg voltam. Aztán meg jött a -Jajj de jó hogy itt vagy!- Olyan jó látni!- Én meg azt hittem felfordul a gyomrom. Koholt vádakon csámcsognak, utána meg nyalják a seggem….Olyan ideges voltam…!!! Legszívesebben mindegyiket szembe köptem volna, mert annyira gusztustalan volt a szituáció. Ennek ellenére én csak mosolyogtam, és majd szétbaszott az ideg.

Záróra körül, leléptünk máshova piálgatni, de egyik „barátnőmet” sem hívtuk magunkkal, csak egyik ismerős csajszit. Mindenki nézett, is mint Rozi a moziba, hogy mi nem szoktunk így együtt járkálni, és hogy-hogy egyiküket se hívtuk (had csámcsogjanak-gondoltam én).

Nem akartam egyiküknek se szólni arról, hogy én mit tudok, hogy csámcsognak rajtam, gondoltam szépen elmegyek, csöndben hagyom, hogy folytassák azt a nagyon „Őszinte” barátkozást, ami eddig is képviselt a kapcsolatuk, de most már nélkülem. Eddig is mindig egymást fikázták egymás háta mögött nekem, most akkor már legfeljebb nem lesz kinek mondaniuk.

Nem is szóltam volna, De… Megint jött a találgatást, biztos azért nem hívtunk senkit, mert ÉN őket akartam kibeszélni, meg fikázni … stb..stb. Nah itt megint eldurrant az agyam, de most végleg. Melóból fogtam a kis sátorfámat, bebattyogtam a „Bnőm”-höz és megmutattam neki mit találtam, csak hogy ne legyen ebből is találgatás. Elmagyaráztam neki, mekkorát csalódtam és, hogy megérdemlik egymást, de én most már lépek, mert nem vagyok hajlandó még több hazugságot végig asszisztálni. Nem akarok hallani senkiről semmit, nem akarom tudni melyik, hogy kerüli meg a másikat a hazugságaikkal. Viszlát-ót intettem.

Nagyon fájt. Most is fájt. Soha nem voltak Bnőim, pont ezekért a dolgokért, de bennük tényleg azt hittem éveken keresztül, hogy megtaláltam a kiegészítő feleimet, akikkel velük együtt lehetek EGY EGÉSZ. Nagyon-nagyon szerettem őket, nekem ők voltak a családom és feltétel nélkül megbíztam bennük, még akkor is , amikor már kezdtem bizonytalanná válni velük kapcsolatban. Fáj….ott benn….ott legbelül. Nekem nem volt senkim rajtuk kívül, ők ismertek a legjobban…mért kellett ezt?

Napok óta csak lézengek a világban, nem találom a helyem, senkiben nem bízok……senki nem érdekel és senkiről ne is akarok hallani, nem akarok beszélgetni….nem akarok semmit.

„Bnőm” sírt, amikor ridegen (vagy is csak akartam, mert nem tudtam az maradni) vázoltam a dolgokat s mielőtt ott hagytam volna, bocsánatot kért és arra kérlelt, mondjam, meg hogy mivel teheti jóvá, mert bármit megtenne, csak ne veszítsen el. Mondtam, hogy a hazugságokon nincs mit helyre hozni (mert volt más is, amiket elmondtam és tényleg beismerte), és hogy nem válaszolok erre a kérdésére.

Később egyetlen egy ember volt, aki felhívott és mondta, hogy nem szeretne egy oldalt végig hallgatva döntést hozni magában, kíváncsi rám is. Mint kiderült a „Bnőm” elmondta a többieknek, hogy többet nem fogok kijárni, azt is hogy mit találtam, de azért hozzá tette, hogy mennyire gusztustalan vagyok, hogy lementettem a beszélgetéseit, és nekem ezekhez a dolgokhoz semmi közöm se lett volna……………………………………………………………!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azt hittem felrobbanok, amikor meghallottam. Hát ennyit a bocsánatkérésről, sokáig tartott az őszinteség…….Gondolom az a másik „Bnőm” aki nyomozott ez után a „Bnőm” után, nem mesélte el neki, hogy – Jajj, de hát nem is azért találta meg a beszélgetést, mert Ő azt akarta, hanem azért mert Én szóltam neki, hogy állítsa be, mert Én voltam rá kíváncsi, ne őt gyanúsítsd már ezzel is. Az Én voltam!(Ő volt a telefonos on-line közvetítő)

Legszívesebben ezt is elmondanám, de rájöttem, hogy felesleges, megérdemlik egymást. Most már mindegy… Nem érdekel, ki mit gondol, én tudom mi az igazság, Ők meg csak nyomozgassanak egymás után…..

Vége, nincs tovább. Van viszont űr, csalódás és kétely a többi emberrel kapcsolatban.

Párocskámmal végig tárgyaltunk mindent, monda hogy nagyon sajnál, mert tudja milyen fontosak voltak a számomra, fontosabbak, mint másnak a családja. De hisz nekem ők voltak a család. Szegénységben-gazdagságban, egészségben-betegségben….MÉG A HALÁL EL NEM VÁLASZT. Hát most meghalt vmi, bennem….

Egész eddig nem tudtam kisírni magam, mert annyira dühös és csalódott voltam. Most pedig itt ülök a gép előtt és nem bírom abba hagyni, amikor végig gondolom, ezt a halál el nem választ dolgot. Meg halt egy részem, és ők is:-(

Fájdalommal Búcsúzom tőled, Klán! Szállj a széllel, leld meg helyed…SZERETTELEK….:-(

PáPá

Inci